Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

Rákosi Mátyás államminiszter: erre nem építhetünk, mert 4 hét múlva ratifikálva lesz a magyar békeszerződés. [Nyárádi] Pénzügyminiszter: a békeszerződés 28. §-a kimondja azt, hogy a német követelések átmennek a Szovjetunió tulajdonába, mégpedig a berlini négyhatalmi tanács döntése alapján. Nagyon lényeges pont, ami bennünket nem jogosíthatna fel az elvi álláspont feladására. Vagy érvényben van az egyik, akkor a másik is, vagy az egyik sem. Erre kénytelen a minisztertanács figyelmét felhívni, mert szerinte ez alapvető problémája az egész kérdésnek. [Nagy] Miniszterelnök: akkor válik azzá, ha a megegyezés olyan helyzetbe kerül, hogy egy globális megegyezésre kerülhet sor. [Gyöngyösi]Külügyminiszter: nem tudja, hogy helyes-e ennek a taglalása, ha a minisztertanács amúgy is ki fogja ezt a kérdést tárgyalni? A dolog igen jelentős és igen fontos, nagyhorderejű kérdés. Mihelyt az ember arról hall, hogy támasztottak egy több mint 200 millió dolláros követelést, amelyről a béketárgyalásoknál halvány ideánk sem volt, mert a békeszerződésben minden nemzetközi kötelezettségünk bennfoglaltatott. Ez semmi esetre sem jelenthette a magyar nemzeti vagyonnak vagy jövedelemnek csökkentését. Ami német tulajdonban volt, azt átadja az oroszoknak, a magyar nemzeti vagyont ez nem érinti, a német helyett az orosz lesz a tulajdonos. Itt most arról van szó, hogy támasztottak velünk szemben egy olyan igényt, amely többet tesz ki, mint az egész Szovjetunióval szembeni jóvátétel. Ez nagyon súlyos kérdés. Talán a béketárgyalások óta ilyen fontos és nehéz helyzetben, döntést illetően, a magyar kormány nem volt. Ha tisztán arról lenne szó, hogy mi a saját népünk és hazánk anyagi érdekeit az utolsó dollárig megvédjük, és erre az oroszok nyújtják a legszebb példákat, akkor nem volna a probléma nehéz, mert van egy jogi álláspontunk, ami meggyőződésünk szerint teljesen helytálló. Sőt nemcsak [a] jogszerűséggel, de a józanésszel is ellenkezik, hogy egy vagyonnak csak az aktívája számít, azonban a passzivitás figyelmen kívül marad, ha csak erről volna szó, a kérdés nem volna olyan nehéz. Itt kétségkívül politikai kérdések játszanak közre. Ha mint külügyminiszter a kérdéshez hozzászól, akkor ezt azért is teszi, mert véleménye szerint, ha egy olyan kötelezettséget vállalnánk, egy helytelen vagy helytálló indokolás alapján, amely a békeszerződésben kontemplált jóvátételen felül egy még súlyosabb jóvátételt jelent, ez a magyar kormányra is, de a szovjet-magyar jóviszonyra is katasztrofális hatású lenne. Tehát mindent el kell követni, hogy próbáljuk a Szovjetunióval megértetni, hogy ennek a politikai vonatkozásai károsan befolyásolhatják a szovjet-magyar jóviszonyt is. Csak arra szeretne rámutatni, hogy itt egy igen veszedelmes dolog erről a jogi alapról lecsúszni, mert akkor már nem arról van szó, hogy én mennyit vállalok, hanem arról, hogy amennyit ki tudnak mutatni, annyit egy esetleges helyzetben vállalnunk kell. Akkor tehát tisztára [a] jóindulatukon múlik, hogy mennyiben szabják meg azt a határt, amit el kell fogadnunk. Ez az elvi jogi álláspont a sarkpontja az egész kérdésnek. Erről nem