Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
szerint sehol sem kapnak nagyobb portákat. Azon kívül jönnek kisebb családok is. [Gyöngyösi] Külügyminiszter: maximum 10% lesz a 20 holdon felüli birtokos, ez nem több mint 800 család. [Rajk] Belügyminiszter: jönnek olyan családok, amelyeket lehet ide betelepíteni. A Kormánybiztosságnak a telepítés kérdését úgy kell megoldani, hogy Szlovákiában legyen a Kormánybiztosságnak kirendeltsége. Teljes lehetetlenség, hogy amikor már egy szerelvény a magyar határon átlép, akkor értesüljön a Kormánybiztosság arról, hogy jön a szerelvény. így nem lehet tervszerűen dolgozni. Amíg a szerelvénybe a szlovák területen a magyarokat berakják, az minimálisan 24 óra, de van 48 óra is. Ha ott a Kormánybiztosságnak van kirendeltsége, 3 nappal előbb tudjuk meg, hogy menynyi ember fog átjönni és tudunk megfelelő helyet biztosítani. Ez a másik fontos szempont, amit a Kormánybiztosságnak figyelembe kell venni, mert tisztán a szervezés kérdésén múlik, és ha a csehekkel nagyon összeakaszkodunk, akkor magunk között szólva még a napi 4 szerelvényt is meg tudnánk oldani vasúti és lebonyolítási szempontból is, ha ez meg van szervezve. Ragaszkodni kell ahhoz, hogy napi 3 szerelvénynél több ne jöjjön, mert ez gazdaságosabb. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: rengeteg ember van alkalmazva a többi tárcától, és ez nagyon terheli a kormánybiztosságot. Jó lenne, ha a tárcák elvállalnák ezt a terhet. Ez megkönnyítené a kormánybiztosságot. [Nyárádi] Pénzügyminiszter: hasonló intézkedés már történt más vonalon. Hajdú István áttelepítési kormánybiztos: tájékoztatásul közli, hogy egy héttel előbb megvan a program, éppen ma is azért van itt, hogy holnapra összeállítsa az 1-2 heti programot. Eddig semmi tervszerűtlenség nem volt. [Rajk] Belügyminiszter: a csehek logikailag megcáfolhatnak bennünket. Mi egy szerelvényben 32 családot számoltunk. A kormánybiztosság kimutatása szerint egy szerelvénnyel jön 15 család. így el tudunk 4 szerelvényt is fogadni, mert számszerűleg ugyanazt jelenti. [Nagy] Miniszterelnök: hármat bírunk mindenesetre. Hajdú István áttelepítési kormánybiztos: minden helyet kihasználunk. Az a helyzet, hogy igazán alig van már sváb komplexum, amely felhasználható. Azt kell mondani, hogy ez idő szerint 5600 családra van számítva, amit el tudunk helyezni és 600 romház és 800 még a kimozdítások révén felszabaduló ház. [Veres] Építés- és közmunkaügyi miniszter: felhívja a külügyminiszter figyelmét arra, hogy kezdjék mostantól beszámítani a menekülteket és a határon áttetteket. Ez jogcím a szám csökkentésére. [Gyöngyösi] Külügyminiszter: a számok tekintetében teljesen a levegőben lóg. Nem tudja megkapni, mennyi azoknak a magyaroknak a száma, akiket kiutasítottak, és ideköltöztek. Hajdú István áttelepítési kormánybiztos: átadták a számokat a vegyesbi-