Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
Úrral: az amerikai kormány súlyt helyez arra, és arra kéri is a magyar kormányt, hogy a hazatérni szándékozók ügyét ne politikai szempontok szerint bírálják el. Azt is kértem a tárgyalásokba később bekapcsolódott Weiss György 112 és Carney alezredes 113 uraktól, járuljanak hozzá, hogy a visszatérők autójukat, egyéb járműveiket és állataikat a vonaton magukkal hozhassák. Erre ígéretet is tettek. Egyben viszont arra kértek bennünket, intézkedjünk, hogy valamelyik nemzetközi szállító cég a már hazatért magyarok Németországban visszamaradt holmijainak hazaszállítását szervezze meg. Tisztelettel jelentem még, hogy amerikai és angol zónából a hazatérésre rövidesen kényszeríteni fognak mindenkit, akinek - idézem az amerikaiak nyilatkozatát - hazatérése esetén politikai üldöztetésben nem lesz része. Ez alatt szerintük nem a háborús bűnösök értendők, mert azokat ők megkeresésre amúgy is kiadják. Jelentésemet azzal kívánom zárni, hogy odakint Németországban kb. 40 000 olyan magyar él, akiknek a hazaszállítására számítani lehet. Jelentésem tudomásulvételét kérve, vagyok teljes tisztelettel: Miliők Sándor MOLXLXI-A-1-J-1947-XXXVI-3613. alapsz. (5396/47. ikt. sz.) A Hazahozatali Kormánybiztosság fejléces papírján géppel írt, saját kezűleg aláírt eredeti tisztázat. A jelentés utolsó lapjának hátoldalán vastag irónnal írva a következő feljegyzés található: „Viczián tan. úrnak (ME úr látta) 1947. IV/26. Dr. Kovács" Ez alatt vékony tollal, tintával írva az alábbi szöveg: ,A kormánybiztos a jelentés egy pl-át megküldötte a büm-nak is. Intézkedést nem igényel, a/a. Bpest, 1947. IV. 26. Kiadás után lássa a III. o. Irattár! Előiratokhoz csatolandó." n2 Weiss György személyére vonatkozó adatokkal nem rendelkezőnk. 113 Carney alezredes személyére vonatkozó adatokkal nem rendelkezünk.