Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

A [24] 163. sz. jkv. a) melléklete a 6. napirendi ponthoz [Miliők Sándor hazahozatali kormánybiztos jelentése hivatalának felszámolásával kapcsolatos nyugati útjáról, és az ottani katonai hatóságokkal folytatott megbeszéléseiről] Hazahozatali Kormánybiztosság Budapest, 1947. április 23. Miniszterelnök Úr Miniszterelnök Úr kívánságára és az amerikai katonai hatóságok óhajára hivatalom felszámolása alkalmával, részben a még hátralévő problémák meg­beszélése, részben pedig a hazahozatali ügyek újabb intézőinek bevezetésé­re Bécsbe, Münchenbe és Berlinbe utaztam. Bécsbe a Belügyminisztérium részéről megjelenő Fischer Gyula belügy­minisztériumi osztályfőnöknek bemutattam a hazahozatali kormánybiztos­ság németországi és ausztriai megbízottjait, valamint azokat az önkéntes vöröskeresztes megbízottakat, akik eddig a hazahozatali ügyekben tevékeny­kedtek. A bemutatás egyben a hivatali ügyek átadását is jelentette, amelyről közösen jegyzőkönyvet is készítettünk. Bécsi tartózkodásomat arra is felhasz­náltam, hogy az orosz amerikai, angol és francia katonai misszióknál búcsú­látogatást tettem. Eredetileg az volt a szándékom, hogy a hazahozatali ügyek intézőjét is bemutassam ezeken a helyeken, ezt a szándékomat Fischer osz­tályfőnök úr egyéb elfoglaltsága miatt nem tudtam keresztülvinni. Münchenbe és Berlinbe már csak egyedül mehettem, annak ellenére, hogy Miniszterelnök Úr is ajánlatosnak tartotta volna, hogy a hazahozatali ügyek átvevőjét a helyszínen ismertessem meg a problémákkal. Münchenben az amerikai katonai hatóságoknál való látogatásom alkalmával nagyon sok problémát vetettek fel, és ott is elhangzott az az óhaj, hogy még abban az esetben is, ha hivatalomtól megválók, előzőleg feltétlenül menjek el Berlin­be, hogy mint a magyar kormány megbízottja, legalább közlésre átvehessem azokat az óhajokat, kívánságokat, amelyeknek megoldását a berlini ameri­kai katonai hatóságok szükségesnek tartják. Ezek közül elsőnek azt a kérdést tárgyaltuk le, volna-e lehetőség a Linzben és Passauban veszteglő magyar hajókkal és uszályokkal, azok hazatérésekor magyar személyeket is hazaszállítani. Közösen megállapítottuk, hogy miu­tán a londoni Rotschild bankház a hajók nagy részét eddig lefoglalva tartja, 109 erről a lehetőségről le kell mondani, de le kellett volna mondani e nélkül is, mert az uszályok sem személyszállításra, sem állatok szállítására nem al­kalmasak. Másik kérdés volt azoknak a magyaroknak a hazaszállítása, akiknek ott­109 Lásd a [3] 152. sz. jkv. 31. napirendi pontját és jegyzetét. 1156

Next

/
Oldalképek
Tartalom