Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

sokra kötelezi magát, hogy ennek a vételárát le is fizeti. Kifejezésre kell juttatni, hogy ez egy ideiglenes rendelkezés és birtokba helyezés. A birtok­maximumot felesleges megállapítani. A birtokkérdés már maximálva van az egyezményben is, ezért bírnak jelentőséggel belső intézkedéseink, mert azokat a csehek a tárgyalásoknál felhasználják. Csak azért mondták az 50 hektárig terjedő kártérítést, mert a földreformunk ilyen alapon áll. A dolog­nak különösebb jelentősége nincs, mert van egy biztonsági szelepünk a ré­tegződésénél. Mennyi lehet az egyes birtokkategóriáknak a száma ebben az áttelepülésben és a 20 holdon felülieknél, a tekintetben a mi javaslatunk 6,9 lehetne 20 holdon felül. Elmegyünk esetleg 10%-ig, de annál több nem lesz. Ha tehát a birtokmaximumot megállapítanák, akkor is azt mondaná, hogy a 20 holdat és ne a 15 holdat állapítsák meg, mert a béketárgyalásoknál is ez a szám szerepelt, tehát legrosszabb esetben is 20-at állapítsunk meg. A kártérítés legfeljebb 100 holdig terjedhet. Van egy bizonyos politikai előnye is a maximálásnak. Azt mondhatjuk, hogy már most sem tudtuk kielégíteni a teljes kártérítést, kénytelenek voltunk 20 holdban maximálnia a földhöz juttatást. Az is sérelmes, hogy a 15 holdas maximálást megállapítja. Lehe­tővé teszi ugyan, hogy 15 holdon felül is használatba kapja a földet, de ez már mint haszonbérlet számít. A szlovákok által visszahagyott föld is elég jelentős lesz, bár sokan visszamaradnak és nyilván elsősorban a birtokkal rendelkezők fognak visszamaradni, úgyhogy a hátrahagyottnak számított 10 000 hold föld lényegesen kisebb lesz. Azt javasolja: ideiglenes jellegű ren­delkezésnek minősíteni és kifejezésre juttatni, hogy a kártérítés kérdése később lesz megállapítva, éppen ezért a jelenlegi birtokbahelyezés csak ide­iglenes jellegű. Pártfogolná a belügyminiszternek azt a gondolatát, nehogy ezek között az emberek között bizonytalanság legyen úrrá, mondják ki, hogy a jelenlegi birtokba helyezésnél rosszabb helyzetbe nem kerülhet, tehát ke­vesebb földet nem kaphat. 56 [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: 2. § (3) bekezdésének módosítását kéri. Törölni kéri a következő szövegrészt: „gépjárművet, üzemanyagot igénybe vehet". Ez a közlekedésügyi miniszter hatáskörébe tartozik. A törvényható­ság első tisztviselője, vagy a közlekedésügyi miniszter hatáskörébe tartozik. Erre a rendelkezésre semmi szükség nincs. 57 Teljesen elegendő gépjármű áll rendelkezésre. AMATEOSZ pl. korlátlan számú gépjárművet tud rendelke­zésre bocsátani. Most fuvarhiány van. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: vidéken más a helyzet. A vetőmag­szétosztással kapcsolatban látják, hogy vidéken majdnem lehetetlen gép­kocsit szerezni. 56 A külügyminiszternek a birtok-nagyságra vonatkozó álláspontját ezúttal sem sikerült elfogadtatnia. A rendelet 15 kataszteri holdban maximalizálta az egy-egy áttelepült részére használatba adható birtok nagyságát. Ettól csak kivételesen lehetett eltérni. A juttatás ideig­lenes jellege már a rendelet-tervezetben is szerepelt, s ezt tartalmazta a végleges szöveg is. 57 A kifogásolt bekezdés a rendelet végleges szövegéből teljes egészében kimaradt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom