Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

zásai, a csak bejelentett, de még nem részletezett újabb tartozások, valamint a 2 évre számított kamatteher teszik ki. Mint fentiekből látható, a tartozások megállapításánál döntő jelentőségű az átszámítás kérdése. Míg ugyanis eredeti, 1945. január 20-i vásárlóerejű valutákban kifejezve a magyar és a szovjet álláspont szerint mutatkozó tartozások úgy aránylanak egymáshoz, mint 100:277, addig ugyanezek a tartozások az eltérő kulcsok alkalmazásával dollárra átszámítva úgy aránylanak, mint 100:38 500; vagyis a szovjet fél eredeti valutában csak 2,8-szor többet követel, mint amit a magyar fél felajánl, az átszámítás után azonban csaknem 40-szer többet. A magyar fél ezért azt kéri, hogy a szovjet fél a márka-tartozások átszámításánál alkalmazandó kulcsot tegye ismételten alapos vizsgálat tárgyává, és ne ragaszkodjék ahhoz, hogy az 1945. január 20-i márkakövetelések az aranyparitás alapján számíttassanak át dollárra. Az erre vonatkozó meggondolásokat a magyar fél az alábbiakban közli: Köztudomású, hogy a német márka elértéktelenedése a szilárd valutákkal szemben már az 1931. évi válság során megkezdődött és Hitler uralomra jutása után rohamosan folytatódott. A belső árszínvonalat úgy-ahogy tudták tartani a kötött gazdálkodás terrorisztikus eszközeivel, de ezek az árak csak az áruforgalomnak mindinkább szűkülő szektorára vonatkoztak, míg a szabadforgalomban az árak már a háború előtt igen nagyarányú, gyakran 100%-ot meghaladó emelkedésen mentek keresztül. A szilárd valutájú országokkal való forgalomban már 1932 óta nem az aranyparitás érvényesült a márka és a dollár között, mert a márka elértéktelenedéséből következő hátrányokat a németek kénytelenek voltak az export támogatásának és az import megterhelésének bonyolult rendszerével áthidalni, s e támogatások már kezdetben meghaladták az érték 100%-át. így tehát a márka intervalutáris értéke már 1932-ben alig volt több mint az aranyparitás 40%-a. Természetesen azokban a közép-európai országokban, melyekben Németország hatalmi túlsúlya érvényesült, sikerült klíring-megállapodásokat létrehozni, melyek alapján az átszámítás a valuták között az aranyparitásnak megfelelően történt. Ennek azonban az volt az eredménye, hogy Németország ezekkel az államokkal szemben rohamosan eladósodott és Németország a saját inflációját átvitte ezekre az országokra is. Nyomatékosan utalni kell arra, hogy a német bankjegyforgalom (ide nem értve a megszállott országokban forgalomba hozott márkákat) az 1938. évi 7 milliárd márkáról 1944 végéig 73 milliárd márkára emelkedett. A bankjegyforgalomnak 10-szeresére történt fokozódása mellett a német márka értéke természetesen körülbelül egytizedére, de valószínűleg még annál is kevesebbre esett vissza. Ha tehát 1938-ban a márka csak 40%-át érte az aranyparitásnak, akkor 1945-ben legfeljebb 4%-ot érhetett. A fenti feltevést alátámasztja a márka értékelése a semleges pénzpiacon. E tekintetben nem a klíringmárka értékelése az irányadó, mert a klíring-meg-