Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
tár által a részvénytársaságok javára fenti 3) pont szerint teljesítendő soron kívüli fizetésekre. b) A szóban levő részvényeknek a megnyitó forint-mérlegbe felveendő értékével szemben, a részvénytársaságok későbbi zárómérlegeiben az ellenértékként átadandó kötvények értékelésével kapcsolatban jelentkező könyvszerű többletet a részvénytársaságok adómentesen tartalékolhatják, amenynyiben azt a részvényesek között sem részben, sem egészben fel nem osztják. Tekintettel arra, hogy ez a tartalék adómentesen keletkezik, az nem tekinthető a saját tőke részének. c) Az előbbi b) pontban említett tartalék, a kötvények könyvszerű értékének csökkentésével kapcsolatban jelentkező nem realizált veszteség fedezésére, adómentesen használható fel. d) Nem emelhető kifogás az ellen, hogy a részvénytársaságok külföldi hitelezőikkel szemben idegen pénznemben fennálló tartozásaikat megnyitó forint-mérlegeikbe oly összegben állítsák be, amilyen összeggel a tartozások tényleg kiegyenlíthetők, feltéve, hogy a forint-mérlegek elkészítésének időpontjában a tartozások kiegyenlítésére vonatkozólag a hitelezőkkel végleges, a hitelezőkre nézve kötelező megállapodások állanak fenn, vagy pedig a tartozások kiegyenlítése már meg is történt. e) A részvénytársaságok tulajdonában volt „Petrozsényi Román Kőszénbánya Rt." részvényeknek a Magyar Köztársaság Kormányára való átruházása és a részvények ellenértékeként a részvénytársaságoknak járó kötvények átadása után értékpapír forgalmi adó nem jár. 5) A részvénytársaságok kártalanítási igénye abban az időpontban nyílik meg, amikor az 1947. évi február hó 4-én 76 863/1946. IV. b. szám alatt kelt leiratomhoz mellékelt Jegyzőkönyv értelmében „a Szerződő felek úgy tekintik, hogy a Magyar Köztársaság kormánya jóvátételi szállításainak számlájára 12 millió USA $-t teljesített." 6) A részvénytársaságok szavatosságot vállalnak azért, hogy az átadás tárgyául szolgáló Petrozsényi Román Kőszénbánya Rt. részvények minden tehertől és igénytől mentes kizárólagos tulajdonukat alkotják, és hogy ennélfogva jogosultak e részvényeket a fentiekben foglalt feltételek mellett a magyar kincstárra átruházni. A részvénytársaságok kötelezettséget vállalnak, hogy a magyar kincstárt kár és permentesítik az általuk vállalat szavatosság körébe eső mindazokkal az igényekkel szemben, amelyeket harmadik személyek a részvények tulajdonjoga, vagy a velük való rendelkezés jogosultsága, vagy az azok alapján gyakorolható jogok tekintetében a Magyar Kincstárral szemben netán támasztani fognak. Tekintettel arra, hogy a részvénytársaságok kártalanítási igényének megnyílása előtt szükségessé válhatik azoknak a kötelezettségeknek részben vagy egészben való teljesítése, amelyeknek céljára a Magyar Kincstár a fenti 3) pont a)-c) alpontjában megállapított soron kívüli fizetéseket elvállalta, a részvénytársaságok eziránt előterjesztett kérelmének megfelelően oda fogok hatni, hogy az említett kötelezettségek teljesítése céljából szükséges