Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

ben, hogy a kártalanítási kötvények ne USA-dollárra, hanem forintra szól­janak. 87 Fenti határozatot nyomban közöltem a részvényérdekeltséggel, mely, [a] hogy a 3) alatt besorolt levélben tudomásomra adta, a magyar kormány fel­tételeit ebben a formában nem fogadhatja el. 88 Ezek szerint most a kormány az előtt az alternatíva előtt áll, hogy vagy jogszabállyal, tehát hatalmi szóval kötelezi az érdekeltséget a megállapo­dásban orosz részről kikötött átadási nyilatkozat megtételére, vagy pedig megfontolás tárgyává teszi, hogy mind a kártalanítási kötvények, mind a részvényérdekeltség részére kibocsátandó kötvények mégis Észak-Amerikai Egyesült Allamok-beli dollárra szóljanak. Figyelemmel arra, hogy a részvénytranzakció a petrozsényi részvények magyarországi tulajdonosainak beleegyezésével, tehát egyezség útján jöjjön létre [sic!], de egyébként is kívánatos, hogy a szóban lévő ügylet kényszer alkalmazása nélkül köttessék meg, a magam részéről tisztelettel javaslom a kötvényeknek USA-dollár bázison történő kibocsátását. Indokolttá teszi ezt az a körülmény is, hogy az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt.-ben jelentős külföldi, mégpedig franciaországi részvényérdekeltség is van, amelynek megnyugtató módon leendő kielégítéséhez komoly érdek fű­ződik. De nem emelhető a dollárklauzula ellen kifogás a stabilizáció szem­pontjaiból sem, tekintettel arra, hogy a kötvények igen hosszú (46 év) lejá­ratúak lennének és ily hosszú időszak alatt [a] valuta árfolyam-ingadozását, a múlt tapasztalatai alapján, a jelen helyzet megítélésének sérelme nélkül, reálisan lehet számításba venni, más szóval nézetem szerint hosszúlejáratú dollárkötvények kiadása a forint presztízsét semmiképp sem sérti. Egyéb­ként a magyar hitelgazdálkodásban, az első világháborút megelőző, valamint az azt követő években is, a külföldi valutára és aranyra szóló kötvények köz­ismerten nagy szerepet játszottak. De továbbmenve az Észak-Amerikai Egye­sült Államokban is általánosak az aranyklauzulával kibocsátott hosszúle­járatú kölcsönök, a kibocsátáskor érvényben lévő súly és finomság megjelö­lése mellett. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a részvényérdekeltség kérelme nem túlzott, amikor - az értékállóság és a forgalomképesség biztosítása érdeké­ben - USA papírdollárra szóló kötvények kibocsátását kéri, éspedig annak kifejezett tudomásulvétele mellett, hogy magába a kötvény szövegébe fel­vétetik az a kikötés, amely szerint a magyar kincstár a kötvények szolgála­tát az USA-dollár mindenkori árfolyama szerint természetesen forintban látja el. Tisztelettel javaslom tehát, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy mind a jóvátételi célokra leszerelt üzemek, mind a petrozsényi részvénypakett 87 Lásd a jelen jkv. 69. napirendi pontjához tartozó jegyzetet. 88 Lásd a jelen jkv. a) melléklethez tartozó 2. sz. iratot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom