Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
[Fischer]Közmunkák Tanácsa elnöke: ismerteti tájékoztatását a kormányzati negyed ügyében. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa az ostrom utáni időkben már kifejtette azon nézetét, hogy a kormányzati részeket összpontosítani lehetne. 3 Eddig a minisztériumok a Várban voltak elhelyezve, és a Vár alatt a Lánchíd környékén. Ezek az épületek nagyrészt tönkrementek, egyébként nehezen voltak megközelíthetők. Az ostrom utáni szükségállapot egy ideális helyzetet teremtett abból a szempontból, hogy az összes közhivatalok a város szívében lettek elhelyezve. A kormányzati negyed ennek folytán a Lipót-városnak a Parlament körüli részében volna elhelyezve. Az ostrom következtében nagyon sok rész megsérült és ezért mindenekelőtt a Várból igyekezzünk lehozni a különböző állami hivatalokat. Elsősorban azokat a hivatalokat kívánjuk újra visszahelyezni a Várba, amelyek kevés ügyfélforgalommal rendelkeznek. Alkalmas területek illetve telektömbök a következők: a Duna-parton a Markó utca és Rothermere [Balaton] utca közötti telkek, a Rothermere-Falk Miksa-Klotild [Stollár Béla] és Honvéd utcák által határolt telektömb, a Markó utca, Honvéd utca, Klotild utca és Szemere utca által határolt telektömb, továbbá a Kossuth Lajos tér déli oldalán lévő beépítetlen telek, a Duna-parton fekvő 24 680-83 és 24 662-65 hrsz. telkek és a Szabadság tér déli oldalán fekvő 24 761, 24 751 Hrsz. telkek, amelyeken egyébként is avult és súlyos sérüléseket szenvedett épületek állanak. Számításaink szerint a jelzett területen cca. 100 000 m^ építési terület nyerhető, ami cca. 5000 tisztviselője elhelyezését teszi lehetővé. A különböző minisztériumokat meghallgatta, és észrevételeiket feljegyezte. 4 [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: minisztériuma csak relatíve van jól elhelyezve. Vallás- és közoktatásügyi miniszter [képviseletében Nagy Miklós államtitkár]: a minisztérium ragaszkodik a Duna-parti területhez, mely eddig is mindig erre a célra volt kijelölve, tekintve, hogy a Szemere-utcai KISOK sporttelep és a Személynök [Balassi Bálint] utca-Rudolf [Jászai Mari] térParlament 5 közötti rész [a] tulajdonát képezi. Erre a területre kívánja miminisztereknek.) Fischer Józsefről lásd: DMB MT. JKV. 14. sz. jkv. [2] napirendi pontját és jegyzetét. 3 Fischer József már 1946. április 25-én tájékoztatta a miniszterelnököt a minisztériumoknak a parlament környékén fekvő, a háború folytán romossá vált, beépítésre alkalmas telkeken való elhelyezésére vonatkozó tervekről, az új kormányzati negyed kialakításáról. (MOL-XIXA-1-J-1946-XII-4938.) 4 A Fővárosi Közmunkák Tanácsa által készített tájékoztató szövege - amely jórészt szó szerint megegyezett a Fischer József által a fentiekben előadottakkal - megtalálható ajegyzőkönyv mellett. Ezen a GF iktatóbélyegzőjének 813/1947. számmal ellátott január 30-i keltezésű lenyomata látható. A tájékoztató mellett található az egyes minisztériumok elhelyezési igényeivel kapcsolatos feljegyzés, amelyet a jelen jkv. a) mellékleteként közlünk, valamint a Lipótváros beépítési tervét feltüntető térkép. 5 A KISOK, a Középfokú Iskolák Sportkörének Országos Központja volt. A jelzett területen teniszpályák, sporttelepek voltak.