Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
[Nagy] Miniszterelnök: nincs veszély a személyek kiválogatásánál, mert kimondható, hogy a tejtermelőit és tej szövetkezetek országos érdekképviseletei a TETEOSZ-szal 29 egyetértésben járjanak el. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: előre lehet látni, hogy fog a dolog lezajlani. A szövetkezetek vezetői fogják előkészíteni és formálni a vállalatvezetőket. [Nagy] Miniszterelnök: a maga részéről sem tudja indokoltnak tartani azt, hogy minden vállalathoz egy vezetőt küldjenek ki, össze lehet vonni a vállalatokat. Egyébként csak ideiglenes [a] vállalatvezetők megbízatása, mert mihelyt összehívják a közgyűlést a vállalatvezetők megbízatása megszűnik. [Erőss] Közellátásügyi miniszter: ez igen sürgős és fontos javaslat, mert ő már kénytelen volt a szerződéskötések határidejét kitolni 15 nappal. Nem gondolták, hogy a tej szövetkezetek nagy része pillanatnyilag nem működik. Fontos, hogy ne akadjon meg a tejfelhozatal, intézkedni kell, hogy ott, ahol a szövetkezet nem működik, közgyűlést tartsanak. Nagyon időszerű és szükséges már a tejszerződéseket megkötni. A nagyüzemeket kiszolgáltattuk volna. Csak a vállalatoknak lesz jó, ha elhalasztjuk a szerződés-megkötéseket. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: a rendelet egyszerűbb lenne, ha a földmívelésügyi miniszter kötelezné a TETEOSZ-t, hogy a maga szervei, és emberei révén az igazgatóságokat állítsa fel. Rákosi Mátyás államminiszter: a tejtermelők és tejfeldolgozók a látszólagos harc ellenére, rendszerint meg tudták találni a közös nyelvet. Hosszas Az MKP Politikai Bizottsága a kérdés párt-politikai vonatkozását erőltetve hangsúlyozta, hogy a fóldigénylő bizottságokba „helyenként reakciós elemek furakodtak be. Ezek a kiosztott földek újrafelosztását követelik, szembeállítják egymással az új gazdákat, nyugtalanságot szítanak a faluban, és zavarják a földreform befejezését". Ennek megfelelően a következő határozatot hozta: „1. Azokban a községekben, ahol a telekkönyvezés műszaki munkái befejeződtek, a földigénylő bizottságok szűnjenek meg. 2. Az összes földigénylő bizottságok 1947. március 15-ig köteleztessenek munkájuk befejezésére, és szűnjenek meg. 3. A kormány tiltsa meg a már kiosztott földek bármilyen jogcímen történő újrafelosztását. 4. Aföldigénylő bizottságok ellen indított pereket azonnal meg kell szüntetni." (MKP-SZDP hat.; 301-302. A földművelésügyi miniszter 195 217/1946. VII. 1. sz. minisztertanácsi előterjesztése lényegében ezen az MKP határozaton alapult. Lásd a jelen jkv. c) mellékletét. A minisztertanácsi előterjesztésen kívül a jegyzőkönyv mellett megtalálható a törvénytervezet sokszorosítási eljárással készített 1946. december 10-i keltezésű általános és részletes indoklása, továbbá az 1946. december 17-i keltezésű nyomtatott formában készült változata. Ez utóbbi példányra rávezették, hogy ezt előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából a Nemzetgyűlés földművelésügyi és igazságügyi bizottsága elé terjesztették. A földreform befejezéséről szóló 1947: V. tc.-t a Nemzetgyűlés 1946. december 18-án tartott 83. ülésén elfogadta. Lásd a kérdésről DONÁTH, 1969, 334-360., valamint 415-416. 29 XETEOSZ: Tejtermelők és Tej szövetkezetek Országos Szövetsége.