Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
viselők életszínvonala ma is oly alacsony, hogy az hosszabb időn át nem viselhető el. Ez nem csak az állami alkalmazottakra, hanem a magángazdaságban foglalkoztatott tisztviselőkre és munkásokra is vonatkozik, mert a gazdasági egyensúly megvalósítása és ennek keretében a fizetéseknek és munkabéreknek a rendelkezésre álló árumennyiséggel összhangba hozása a stabilizációnak ugyanolyan lényeges előfeltétele, mint az állami bevételek és kiadások összhangja. Legnagyobb az életszínvonal-süllyedés kétségkívül az állami tisztviselőknél. A pénzügyminiszteri exposéban közölt adatok szerint az 1937-38. pénzügyi évben egy állami alkalmazott átlagos évi fizetése 3 416 pengő volt, a mostani költségvetés szerint 3 727 forint. Tehát az állami alkalmazottak átlagos illetményeinél egy háború előtti pengőnek 1,10 forint felel meg, holott a vásárlóképesség alapján 1 pengő 4 forinttal volna egyenlő értékű. Ez azt jelenti, hogy az állami tisztviselő reális vásárlóerőben csak kb. 25 %-át kapja háború előtti illetményeinek. Ilyen illetmény csökkentés mellett a tisztviselők legnagyobb része csak vagyontárgyainak eladásával képes családja fenntartását biztosítani, sokáig azonban természetesen ez az eszköz sem vehető igénybe. Még súlyosabb helyzetben vannak a nyugdíjasok és az államháztartási terhek enyhítése érdekében elbocsátott állami tisztviselők. Ez utóbbiak közül a 45 éven aluliak nyugdíjban egyáltalában nem részesülnek. Az ipari munkabérek által képviselt vásárlóerő kereken 50 %-át teszi ki a háború előttinek, amikor is figyelembe kell venni, hogy Magyarországon a háború előtti munkabérek is igen alacsonyak voltak, 50 %-os csökkenésük tehát alig elviselhető életszín vonalat jelent, mobilizálható vagyontárgyakkal pedig a munkásosztály még kevésbé rendelkezik, mint a tisztviselők. Nem szabad elfelejteni ezzel kapcsolatban azt sem, hogy a felszabadulás és a stabilizáció közt eltelt másfél év alatt, vagyis az infláció korában a magyar dolgozók munkájukért csaknem semmi ellenszolgáltatást nem kaptak, és mialatt az ország újjáépítését nem kis mértékben előbbre vitték, túlnyomórészt a meglévő gazdasági és biológiai tartalékaik terhére éltek. A fix jövedelműek életszínvonalának itt vázolt alacsonysága a legnagyobb társadalmi feszítő erőt képviseli, és igen súlyos teherpróba elé állítja a kormányzatot és az egész fiatal magyar demokráciát. A stabilizáció sikere attól függ, sikerül-e és meddig a tömegek béremelési törekvéseit lefojtani és az életszínvonalat a jelenlegi szinten tartani, mindaddig, míg a termelés fokozódása annak emelését lehetővé nem teszi. A magyarországi életszínvonal egyébként nemcsak az említett kategóriákban, hanem abszolút mértékben is oly alacsony, hogy a jelenlegi szintnek hosszabb időre való fenntartása - mint arra a magyar kormány már több ízben rámutatott - a nyomor stabilizálásával volna egyértelmű. Ezt világítják meg az alábbi közellátási adatok is (lásd a táblázatot a következő oldalon). A táblázatból kitetszően a kenyérgabona-ellátás az árpa és a tengeri bevonása ellenére sem fedezi a szükségletet. Rendkívül kedvezőtlen a burgonyahelyzet. A cukorellátás alacsony ugyan, azonban a külföldi jótékonysági
