Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
amelyek ebben a vonatkozásban a pénzügyi exposéban előadattak, nem mutatna rá arra, hogy a költségvetési év első 5 hónapjában az állami közigazgatás bevételei 18 millió forinttal (2 %-kal) maradtak az évi előirányzat 5 / 12-ed része alatt, míg az állami kiadások - beleértve az állami üzemek és a bányák hiányát is - 110 millióval (9 %-kal) haladták meg az évi előirányzat 5 / 12-ed részét, annak ellenére, hogy a békeszerződés alapján a Szövetséges Hatalmak állampolgárainak járó kártérítésekre még semmiféle fizetés nem teljesíttetett, és annak ellenére, hogy a közigazgatás rendes kiadásainál az előirányzattal szemben 127 millió (19 %) megtakarítás jelentkezett. A jóvátétel, a megszálló hadsereg ellátása és a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal kapcsolatos kiadások 91 millió forinttal (23 %-kal) haladták meg az előirányzatot, ami azzal a következménnyel jár, hogy bár az 1947. évi január hó 20-ával az egyezményekben előírt progresszió folytán a jóvátételi terhek emelkedését kellene számításba venni, a most felsorolt nemzetközi kötelezettségek címén az évi átlagban egy hónapra előirányzott 80 millió forinttal szemben a költségvetési év hátralevő hét hónapjában elméletileg már csak havi 68 millió forintra van fedezet. Ezt az összeget még további havi 17 millióval csökkenteni kellene amiatt, mert az infláció elkerülése érdekében a kormány már eddig is korlátozta a jóvátételre dolgozó vállalatok részére a kifizetéseket, és ezért a költségvetési év első öt hónapjában velük szemben 120 millió forinttal adósodott el, amit a hátralévő idő alatt kellene törleszteni. A magyar kormány mindent elkövetett annak az érdekében, hogy a jóvátétellel és a megszálló hadsereg ellátásával kapcsolatos kiadásai a lehetséges minimumra csökkenjenek. Ebből a célból a jóvátételre szállított iparcikkek átvételi árait a belföldi forgalomban érvényesülő áraknál lényegesen alacsonyabb színvonalon állapította meg, hivatkozással arra, hogy a jóvátételre történő termelés esetén a vállalatok a nagybani produkció előnyeit élvezik, s amellett az egyes költségelemek - így pld. az áruelosztás és a propaganda költségei - megtakaríthatók. Ez az árleszállítás olymértékű volt, hogy azok a vállalatok, amelyek főleg jóvátételre termelnek ma túlnyomórészt deficites gazdálkodást kénytelenek folytatni. E deficit egy része ideig-óráig a vállalatok tulajdonában volt árukészletek felélése útján egyenlítődik ki, jelentékeny részét azonban a jegybank kénytelen a vállalatoknak nyújtott hitelek útján fedezni; az ilyen hitelnyújtások természetesen más vállalatok hitelszükségletének rovására történnek, tehát csökkentik a belföldi fogyasztásra vagy exportra szolgáló termelés fokozásának lehetőségeit. Valójában tehát a jóvátétel többe kerül, mint amennyit az állami költségvetés kimutat; ez a többlet egyrészt az államnak a jóvátételre szállító vállalatokkal szemben mutatkozó, már említett eladósodásában, másrészt a jóvátételre dolgozó vállalatoknak a jegybankkal szemben keletkező tartozásaiban jelentkezik. Meg kell azonban jegyezni, hogy még az ilyen erőszakosan leszorított termelési költségek is lényegesen magasabbak, mint amennyivel a szállított áruk ajóvátételi kötelezettség teljesítésébe beszámíthatók, úgyhogy a jóvátételi kötelezettségnek dollárban megállapított terhe forintra átszámítva lényegesen