Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

2/A rendelet a három fővállalaton - Weiss Manfréd, Ganz és Rima - ki­mondja bizonyos leányvállalatok állami kezelésbevételét is, név szerint fel­sorolva, és felhatalmazza az iparügyi minisztert további leányvállalatok kezelésbevételére. Miniszterelnök képviselője hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök elvileg a leányvállalatok államosítása ellen van; ha a felsoroltak és azokon kívül még további leányvállalatok államosításáról szó lehet, ez csak minisztertanácsi hozzájárulással történhessék, tehát ne az iparügyi miniszter legyen erre jogosítva. 3/ Az állami kezelésbe vett vállalatok vezetését egy 9 tagú igazgatótanács fogja ellátni. Tisztázandó, hogy ezeket a tagokat - akiket az iparügyi minisz­ter úr nevez ki - ki fogja kijelölni. Kívánatos lenne, hogy helyet foglaljon az igazgatótanácsban a miniszterelnök részéről, a pénzügyminiszter részéről, sőt a kezelésbe vett vállalatok részéről jelölt tag is. 4/ A vállalatok vezérigazgatóit az igazgatótanács nevezi ki. A kinevezés minisztertanácsi hozzájáruláshoz kötendő. 5/ Tisztázandó, hogy mit van joga a vállalat vagyonából az igazgatótanács­nak elidegeníteni, mert ez a magántulajdont lényegében érinti. Erre a jog­szabályban ki kell térni. Viczián 1946. XI. 20. MOL XLX-A-l-e-II. 34. Gépelt tisztázat Viczián Imre sajátkezű aláírásával, az irat keltezése is az ő kézírásával szerepel az iraton. Az [1] 150. sz. jkv. e) melléklete a [46] napirendi ponthoz. [A három érintett nagyvállalat tulajdonosai a vállalatok állami kezelésbe vételének elkerülése céljából bérleti szerződés kötését javasolják] Ganz és Társa Villamossági Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt. Budapest, 1946. november 21. Miniszterelnök Úr! Hivatkozással azon tárgyalásokra, amelyeket egyes nehézipari vállalatok állami kezelésbevételével kapcsolatban folytattunk, készségünket nyilvánít­juk az irányban, hogy üzemeinket bérleti szerződések megkötése útján bo­csássuk a kormányzat rendelkezésére oly feltételek mellett, amelyek alkal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom