Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
kíván. Annál is inkább szükséges ez, mert Jugoszláviában a háborús bűnösöknek két kategóriája ismeretes. Ex lege, a kollektív bűnösség elve alapján háborús bűnösnek tekintik valamennyi német nemzetiségű jugoszláv állampolgárt, és ezen kívül van a (nép) bíróságok által elítélt háborús bűnösök csoportja. Az első csoportba tartozók ex lege büntetése az országból kiutasítás és a teljes vagyonelkobzás (bárhol feküdjék is a vagyon), míg a második csoportba tartozók büntetését az egyéni bűnösség mértékéhez igazodva a bíróságok állapítják meg esetleg a vagyonelkobzást is kimondó ítéletükben. A magyar Külügyminisztérium és a jugoszláv delegáció között történt jegyzékváltás során a jugoszláv delegáció eleinte arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Fegyverszüneti Egyezmény 14. pontja értelmében Magyarország köteles a háborús bűnösök ügyében a jugoszláv bíróságok és hatóságok által hozott vagyonelkobzó határozatok alapján a Magyarországon lévő ingatlanvagyont elkobozni és a tulajdonjogot a jugoszláv állam javára bekebeleztetni. Később a delegáció oda módosította kérelmét, hogy az csak a jugoszláv állampolgárságú háborús bűnösök vagyonának elkobzására terjedne ki és késznek nyilatkozott e tekintetben a Fegyverszüneti Egyezménytói független megállapodás kötésére. Addig is, amíg a kérdés végleges rendezést nem nyer, a jugoszláv delegáció a szóba jöhető vagyonok sürgős zár alá vételét kérte. Vitán felül áll, hogy a jugoszláv delegáció kérelmének teljesítése nem egyeztethető össze sem a jelenleg is érvényben lévő belső tételes magyar joggal: a Btk. 97 18. §-ával - amely szerint külföldi büntetőbíróság ítélete (és annál kevésbé a jugoszláv vagyonelkobzó bizottság határozata) Magyarországon nem hajtható végre, - sem a nemzetközi jog egyetemes érvényű két szabályával: lex rei sitae elvével, és az állam területén belül a bíráskodási szuverenitás kizárólagosságának tételével. A jugoszláv delegációnak az az érvelése, hogy Magyarország a Fegyverszüneti Egyezmény 14. pontja alapján volna köteles ilyen külföldi ítéletek alapján külállam javára vagyonelkobzásokat foganatosítani, nem helytálló, mert ilyen kötelezettségről a Fegyverszüneti Egyezmény nem szól (sőt a békeszerződés tervezetében sincs hasonló rendelkezés), márpedig nemzetközi megállapodásokat nem lehet kiterjesztóleg magyarázni. Egyébként a jugoszláv delegációnak az a magatartása, hogy a Fegyverszüneti Egyezménytől eltérő más jogalapon is hajlandónak mutatkozik tárgyalni, ékes bizonyítéka, hogy maga a jugoszláv delegáció is tisztában van azzal, hogy ilyen kötelezettséget nem lehet a Fegyverszüneti Egyezményből levezetni és nem valószínű, hogy ilyen kötelezettséget bármely nemzetközi fórumnál is sikerülne Magyarországgal szemben megállapíttatnia. Az a feltevés, hogy a Fegyverszüneti Egyezménytől eltérő más, külön megállapodásban lefektetett jogalap esetén a magyar kormány kitérhet az esetleg hasonló követeléssel fellépő más külállam kérésének teljesítése alól, nem 97 1878: V. tc.
