Tringli István: A Perényi család levéltára 1222–1526 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 44. Budapest, 2008.)

Előszó

teles tűnt, ezért csak ezt az eredeti jelzetet közöltem, ha ez hiányzik az oklevélről, akkor más jelzetet nem tüntettem fel. A Perényi levéltárat igen jól ismerő, azt Nagyszőlősön és Buda­pesten is használó Komáromy András publikációiban is ezt a jelzetet közölte. A Perényi le­véltárat még Nagyszőlősön többen használták, a nagyobb okmánytárak, így például az Árpád-kori új okmánytár vagy az Anjoukori okmánytár több oklevelét közölték, Komáromy András több kisebb publikációjában hol teljes szöveggel, hol regeszta formában adott ki in­nen okleveleket. A Diplomatikai Levéltárban őrzött oklevelek mindegyikéről készítettem regesztát. Át­néztem az újkori iratokat őrző P 537. fond első két csomóját, ahol egyetlen olyan oklevél át­írását találtam, ami nem volt meg a középkori oklevelek között, ezt a 650. szám alatt közöltem. Egy másik, sérült oklevél rekonstrukciójához is segítségemre volt egy újkori át­írás (670.). A kötetben összesen 872 db regeszta található. Ezek közé felvettem két olyan oklevelet is, ami jelenleg nem a Perényi levéltár középkori oklevelei között található. Perényi Zsig­mondtól vásárlás útján jutott a közgyűjteményhez a Q 281. állag, ami a DL 97791. és 97792. számú okleveleket foglalja magába. Mivel ezek is a család levéltárához tartoztak, semmi sem indokolta, hogy ne közöljem őket. Regesztáimat Borsa Iván folyamatosan átnézte és lektorálta, a kötet elkészítéséhez szá­mos tanáccsal látott el, a kötet elkészültét azonban már nem érhette meg. Köszönettel tarto­zom még Fazekas István bécsi levéltári delegátusnak a 798. sz. birodalmi hercegi oklevél 16. századi példányáért, Németh Péter nyugalmazott múzeumigazgatónak, aki több oklevél másodpéldányára felhívta a figyelmemet, Neumann Tibornak, akinek a Perényi levéltár­ban csonkán fennmaradt 799. számú oklevél kiegészítését köszönhetem. Tringli István

Next

/
Oldalképek
Tartalom