Tringli István: A Perényi család levéltára 1222–1526 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 44. Budapest, 2008.)

Előszó

ELŐSZÓ Borsa Iván emlékének Tizennégy esztendeje, 1993-ban jelent meg a Magyar Országos Levéltár kiadványai II. (Forráskiadványok) sorozatának utolsó olyan kötete, amely egy családi levéltár összes középkori oklevelét regeszta formában közölte. Ugyanabban az esztendőben kérte fel az előző kötetek közreadója, Borsa Iván e sorok íróját, hogy készítse el a Perényi család középkori okleveleinek regesztáit. A feladat hasonló lett volna, mint a Szent-Ivány, a Balassa vagy az Abaffy, Dancs és Hanvay családok esetében: a Magyar Országos Levéltárban évtizedekkel ezelőtt Fekete Nagy Antal regesztákat készített, azokat kellett volna átdolgozni, így a címlapon is két név szerepelt volna, Fekete Nagy Antalé és Tringli Istváné. Az első néhány oklevél átnézése után azonban gyorsan kiderült, hogy Fekete Nagy regesztái ma már nem elégségesek, így azokat a továbbiakban nem vettem figyelembe, kivonataimat azoktól függetlenül készítettem el. Fekete Nagy regesztái digitális formában olvashatók A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa című CD-ROM-on. Az oklevélkivonatok viszonylag gyorsan elkészültek, ezután azonban több mint egy évtizedig más munkáim miatt nem tudtam velük foglalkozni. A mutató elkészítése jóval később történt meg, közben pedig újra átdolgoztam a regesztákat. A forrásközlésnek a Szent-Ivány-kötet elején olvasható elvein nem változtattam, a regeszták azonban bőségesebbek lettek. A szokásjogi normákra, törvényekre történő hivatkozásokat latinul is közöltem, számos fontos társadalmi, gazdasági vagy természetföldrajzi kifejezés latin szavát is megadtam. Mivel az oklevelek közt sok olyan található, amelyik a magyar politikatörténet alapvető jelentőségű forrása, ezért bőségesen idéztem, néha szabályosan lefordítottam az oklevelek narratióit. Ritkábban még a jogelméletileg újszerű arengákat is idéztem, közöltem a méltóságsorokat is. Ha egy oklevélnek a Perényi levéltárban csak későbbi átírása, vagy másolata maradt fenn, akkor lehetőség szerint a más levéltárakban található eredeti, vagy korban közelebb álló másolatokat is felkutattam, az előző kötetekhez képest több variánst közöltem. Abban azonban követtem Borsa Iván útmutatását, hogy a kötetnek elsősorban a Perényi család levéltárában fennmaradt okleveleit kell közreadnia, nem pedig levéltári adatbázist közölnie. A Perényiek három ágra oszlottak, amelyeknek nevükön kívül nem sok közük volt egymáshoz; a családnak nevet adó, Abaúj megyei birtokot leszámítva, közös, ősi jószáguk sem volt, ennek megfelelően sorsuk, politikai befolyásuk is különbözőképpen alakult. Szerzett birtokaik nagyrészt a keleti Felvidéken feküdtek, ezek azonban különböző módon kerültek a kezükre. Az ún. richnói és krompachi ág emelkedett fel a legkorábban, még az Anjou-korban, azonban ők haltak ki leghamarább. Szepes és Sáros megyei birtokaikat az Albert király halála utáni zavaros időkben elveszítették, ezután a Szabolcs megyei Kárászon éltek köznemesi sorban. Fiágon 1514-ben haltak ki, amikor utolsó férfitagjukat, Perényi Istvánt a felkelő parasztok megölték. Levéltáruk nem maradt fenn: régebbi irataik valószínűleg már akkor elpusztultak, amikor V. László zsoldosai elfoglalták váraikat. A karászi levéltár csak