A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

Azt hiszem célszerűbb lenne október l-jével megállapítani a határt, bár nem ezt tartom döntő kérdésnek. Ami a 7. pontot illeti, egyetértek, amit az elvtársak válaszoltak, célszerűbb ez a megoldás. Hozzá kell tennem azonban, hogy milyen hatása van az ilyen kérdéseknek bizonyos bírósági körökben, bizonytalanságot szülhet az ilyen egyéni kiengedés. Ezzel is szembe kell nézni és az ezzel kapcsolatos hangulatot is figyelembe kell venni. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: A jelentés fő gyengéjének tartom, hogy nem a három szerv vezetője együttesen készítette.

40 Úgy látszik, valami félreértés történt közben. Annak idején amikor beszéltünk róla, beszéltünk arról is, hogy ez olyan kérdés, amit még megvizsgálni is csak hárman együtt tudnak jól, több oldalról. Itt most nem a belügyminisztériumról, bíróságról, ügyészségről van szó, hanem a bűnüldözés kérdéséről tárgyalunk. Ha így vizsgálták volna meg az elvtársak, többet tudott volna adni a jelentés. Ami nem zárja ki persze, hogy ne legyen véleményeltérés, sőt a jelentésben is fel kellett volna tüntetni, hogy ebben a kérdésben véleményeltérés mutatkozik. A másik, azért mi ne menjünk el a fő kérdéstől, ami miatt mi foglalkozni kezdtünk ezzel a dologgal. Miről volt szó? Arról, hogy 3/4 év után tárgyaltuk az egész bűnüldözés kérdését és megállapítottuk, hogy nagyjából általában a törvényes rendet sikerült helyreállítani, amihez hozzájárult a bűnüldözésben elért eredmény is, az egész harcnak a summája számunkra kicsit hátrányos. Beszéltünk arról bár a kifejezést nem tartom helyénvalónak, azonban ez is értendő alatta -, hogy nem tudtuk elérni az ellenforradalom fő vezetőinek, kezdeményezőinek nagyobb mérvű fizikai megsemmisítését. A bűnüldöző szervek kezében 800 000 olyasfajta ember, aki itt maradt az országban és az ellenforradalom vezetője, kezdeményezője, reprezentánsa volt bizonyos területen. Azt is megmondtuk annak idején, hogy miféle emberek: fasiszták, deklasszáltak, a Horthy-apparátus volt emberei, akiket egyébként is úgy tartottunk számon, mint a rendszer ellenségei, akik októberben bebizonyították, hogy azok, mert vagy felbujtóként vagy szervezőként, a hatalom megragadóiként- ami szintén nagyon fontos -jelentkeztek. Nagy kár, hogy ezeket nem sikerült megsemmisíteni, mert azért ezek a rendszer legveszedelmesebb ellenségei. Amellett ezeknek volt is annyi eszük, hogy nem ők mentek pl. a salgótarjáni főtérre, hanem másokat bújtattak fel. A minőségi hiányt egy kicsit a mennyiséggel pótoltuk általában. Ezért előállt olyan helyzet, amit mint állandó bűnüldöző rendszert nem tudjuk fenntartani. Arról volt szó, nem tudunk Magyarországon olyan bűnüldözési rendszert állandósítani, hogy 40-50 000 ember üljön állandóan a börtönben vagy már meg is van a behívója, de még nincs ott. Nem lehet így csinálni. Tulajdonképpen ugyanez a helyzet az internálásnál is, egymillió egyszáz ember van internálva a 9 és fél milliós országban. Elítéltek most nem tudom mennyit, 6 Nezvál Ferenc véleményét, amelyben az előterjesztés aláírását megtagadja 1. Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 2. kötet, i. m. 774. 950