A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)
formában kikerült, és amnesztiát tervez a kormány. Ezt a munkásosztály érdekének megfelelően hajtsuk végre, a két intézkedésnek időben is egyszerre kell történnie, változtatni azon a helyzeten, ami az ellenforradalmi szervezkedés bűnöseinek felelősségre vonásánál van és szigorú ítéleteket hozni. Ebben tegnap teljesen egyetértettünk. Az előterjesztésben szerepel a javaslatok között a 2/b. pontban, hogy „A súlyos minősítéssel (BHÖ 31 1., rendszer elleni izgatás stb.) vádolt bűnösökkel szemben az igazságügyi szervek hozzanak szigorú ítéletet." Ezt a fogalmazást értelemszerűen meg kell változtatni, mert a cselekmények alapján kell szigorú ítéletet hozni. A 6. pontnál helyes belevenni, hogy osztályidegen személyekre ne alkalmazzuk. 32 Van erre egy korábbi párthatározat, 1955. decemberi határozat, 33 de ez a mi határozatunkba nem került bele. Az osztályidegenekkel szemben ezt a kivételt nem kell alkalmazni. NEMES DEZSŐ elvtárs: Két kérdésem lenne, a 6. és 7. ponttal kapcsolatban. A 6. pontban ez áll: „Azoknak a büntetését, akiket a bíróságok 1956. július 31. előtt közönséges bűntett miatt 5 évet meg nem haladó börtönbüntetésre ítéltek, ha az ellenforradalom alatti magatartásuk kifogás alá nem esik és nem visszaesők, illetőleg szokásos bűnözők, 1958. április 4-én felére kell csökkenteni." Mi indokolja ezt az időpontot? A 7. pont így szól: „Azoknak a dolgozó parasztoknak, tsz-tagoknak, állami gazdasági dolgozóknak és mindazoknak, akik a 108/1957. Igazságügy-miniszter, Belügyminiszter és Legfőbb Ügyész együttes utasítása alapján a folyó évben mezőgazdasági munkák elvégzése miatt büntetésük kitöltésére halasztást kaptak, ha büntetésük egésze vagy hátralévő része az egy esztendőt nem haladja meg, egyéni kegyelemben részesítendők." Nem volna-e célszerűbb ezt a rendszabályt is kormánykegyelem formájában végrehajtani az amnesztia rendelkezés keretében? Ennek politikai hatása nem egészen ugyanaz - ha amnesztia rendelet útján hajtjuk végre - mintha az igazságügyi szervek belső rendszabályaként foganatosítjuk. FEHÉR LAJOS elvtárs: Foglalkoznak-e azzal a belügyi szerveknél, hogy az enyhébb bűncselekmények miatt elítélteket kőbányákban vagy útépítésnél foglalkoztassák? BISZKU BÉLA elvtárs: Az 1956. július 31-i határidő közöttünk a tárgyalás során merült fel, mert a bűncselekmények elkövetése és az ellenforradalmi jellegű szervezkedésben való részvételt intenzíven körülbelül a tavalyi év közepétől számítottuk, akkor volt Hatályos Anyagi Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállítása. A 6. pont az 1956. július 31. előtt közönséges bűntett miatt öt évnél kisebb büntetésre ítéltek büntetésének felezésére vonatkozott. Az előterjesztés készítésének időpontjában ez az intézkedés 6371 főt érintett volna. A Politikai Bizottság határozata az őrizetesek, elítéltek létszámának alakulásáról és a büntetőpolitika egyes kérdéseiről. 1955. november 3. A határozat megjelent: A Magyar Dolgozók Pártja határozatai és dokumentumai i. m. 368-373. 944