A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

hogy Csergő [János] vagy Zsofinyec [Mihály] elvtárs így és így viselkedett, és velük nem is kell beszélni. Maradnak azonban olyanok is, akikkel beszélni is kell, sőt másokat is meg kell hallgatni. Kiss elvtárs felvetett olyan feladatokat, mint a káderutánpótlás, kádertartalék kérdése, amely szerinte a Káderosztály feladata. Ha ez, meg a panaszok elintézése úgy nehezedik a Káderosztályra mint most, nem vagyunk képesek elvégezni. Itt van pl. Révai Dezső ügye. Átküldték az anyagot hozzánk, hogy Révai Dezső beosztására tegyünk javaslatot. Hát honnan tudjuk mi azt, hol van a kulturális területen betöltetlen hely? Vagy a káderutánpótlás kérdése? Be kell vezetni, hogy minden osztályon - és ne nálunk - legyen kartoték, amely feltünteti, hogyan és kiket kell tovább képezni, az egyes elvtársakkal kapcsolatban mi a további perspektíva. Ha a káderanyagoknak ilyen alapos és meghatározott idő alatt befejezendő munkáját nem így gondolja a Politikai Bizottság, hanem úgy, hogy menet közben az osztályok végezzék el, akkor csak elvi kádercsoportra van szüksége a pártnak. Ez már csak azért is szükséges, mert meg kell teremteni későbbi centralizált átcsoportosításhoz szükséges organizáció magvát. Ha van elvi csoport, akkor vannak emberek, akiket nem kell egészen elölről keresni. Tehát a kérdést az dönti el, hogy a Politikai Bizottság ezt a munkát úgy tekinti-e, amit el kell végezni egy idő alatt és nem a munkával összekötve vagy pedig nem, mert akkor nem szükséges ennek felállítása. Még egy dolog szól emellett, hogy másfél évig ez a feladat az osztályokkal közös legyen. Pl. ha az ágit. prop. területhez tartozó sajtókáder ügyét csak az ágit. prop. instruktora zárja le, nagyobb veszélye van a szubjektív megítélésnek, mintha ketten végeznék ezt a munkát. Romániában is bevezették már, hogy minden felelős ember ügyét legalább két elvtársnak kell megvizsgálni, hogy megmentsék a szubjektív megítéléstől az embereket. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: Úgy látszik, hogy az előzetes megbeszélésnél és itt is egyetértés van abban, hogy bizonyos kérdéseket meg kell oldani a káderekkel kapcsolatban. De a megoldás módját illetően vannak véleményeltérések, bár itt is elmosódnak a különbségek. A Káderosztály november 4-e után lett újjászervezve mégpedig azért, mert a rendkívüli helyzet megkövetelte. És helyes volt, hogy újjászerveztük, a Káderosztály feltétlen nyújtott segítséget a Központi Bizottságnak különböző kérdésekben. Meg kell mondani: sokkal inkább a rendkívüli kérdésekben, mint a folyamatos kérdésekben. Most azt kell vizsgálni, hogy szükséges-e a Káderosztály ilyen formában tovább vagy hogyan csináljuk a jövőben? Egy évnek az is eredménye, hogy a párt újjá lett szervezve. Még lesz mozgás a normális mozgóson kívül? Biztos, hogy bizonyos időszakig élénkebb lesz a mozgás, mint normális körülmények között, de olyan nem lesz, mint az elmúlt év alatt. A javaslatban van ellentmondás. Meg van magyarázva, hogy bizonyos anyagok­844

Next

/
Oldalképek
Tartalom