A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

azt sem tudta, mit akar vele csinálni. Ez összefügg azzal, hogy mindaz, amiért 8­10 évig dolgozott meggyőződésből, elveszett egyszerűen a szemében. És ha most van javulás, azért van, mert érzi, hogy harc folyik a szocialista jövőért. Másik dolog. Itt az ideje, hogy gondoskodjunk a burzsoá elemek virágzásának korlátozásáról. Egy év elmúlt, a kispolgárság is betöltötte a pozitív szerepet, de nem lehet most megint elővenni a nagybaltát és likvidálni a kisiparosok 90%­át. Olyan vonalat kell vinnünk, amelyben támogatnak bennünket a tisztességes kispolgárok. Ok beérik évi 10-12% profittal. Törvénytisztelő emberként akarnak élni, és biztosítani kell számunkra támogatásukat, együtt kell nekünk harcolni velük. Van itt pár kérdés, a pártépítés és a belső pártélet vonalán is, ami persze ennek részét képezi. Itt van a tavaszi belépési hullám. Tudjuk, itt voltak szakaszok. Az ellenforradalom ebben a konkrét esetben használt, ezért nem értek egyet a jelentés első mondatával. Nekünk az ellenforradalom ténylegesen segített a párt újjászervezésében. Az ellenséges elemek bojkottálták a pártot az első időben. Bár Hajdú még mindig bojkottálná, és nem alakította volna át szocialista tömörülését MSZMP szervezetre. Januárban nagyobb számban kezdődtek a belépések és főleg a MUK után, amikor megszűnt a félelem, másrészt a revizionisták is, a minket nem szerető emberek és nyugat is (sajnos hozzá kell tennem, hogy a jugoszlávok is) vitték a vonalat, hogy lépjenek be a pártba, épüljenek be. Ezzel komolyan kell foglalkozni. Erre határozatot hozni itt nem tudunk, de lehet, hogy a jövő évben általános tagfelülvizsgálatot kell csinálni. Lehet, hogy erre nem lesz szükség, mindenesetre a kérdést tanulmányozni kell. El lehet képzelni, hogy az üzemi kerületekben nem csinálunk felülvizsgálatot, de lehetnek pártszervezetek, ahol az szükséges. El lehet képzelni, hogy pl. az V. kerület egyik tervező irodája párttagjainak felülvizsgálatában a Hajógyár egyik munkása is vegyen részt. Miért fontos ez? Mert ezzel a belépési hullámmal megint bejött a pártba sok kispolgár. Nem tudjuk megmondani, mennyi lehet, nem életveszélyes ez a kérdés. Gondolkoztunk sokat azon, hogyan sikerült az ellenségnek képzeteket, elképzeléseket a tömegek tudatába bevinni. Vannak nekem személyes ismeretségeim régebbről, gyermekkoromból, akikkel fenntartottam a kapcsolatot. 1954-ben az egyik megkérdezte: elvileg értem, hogy nálunk proletárdiktatúra van, de gyakorlatilag nem. Aztán elsorolta név szerint a vezetőket és azt mondta, hogy ha a 200 között 5 proletárt tudok neki mutatni, elhiszi, hogy proletárdiktatúra van. Az még elképzelhető, hogy az állami életben kispolgárok legyenek, de hogy a párt reprezensei [sic!] tömegesen kispolgárok legyenek, ezt nem szabad engedni. Itt vannak ajobboldali elemek, amelyekkel szintén foglalkozni kell (Jogi egyetem, Szabó Ervin Könyvtár, TTIT). A pártmunka úgy van, hogy van általános munka, amihez a tömegek támogatását kérjük, de kell bizonyos koncentráltság is, és tessék ezt a 3-4 szervezetet elővenni. Ha ilyen esetben tudunk valamit csinálni, akkor meg kell mutatni az egész népnek, és el fognak mindenütt ezen gondolkozni. Egyébként megint jelentkezik a körösdi, mert a burzsoázia legjobb módszerének 833

Next

/
Oldalképek
Tartalom