A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)
a pártnak olyan munkásokra van szüksége, akik nem tagdíjat fizetnek, hanem dolgoznak a pártért. Ezek az emberek szeretik is a pártot. A behívottak közül az egyik októberben minden másnap bent volt a gyárban és puskával állt őrséget. Mégis ebben a gyárban a párttagság 90%-a 8-10 Ft-nál többet nem hajlandó fizetni. Ez olyan ellentmondás, amit nem lehet egyszerűen tudomásul venni. Ehhez a kérdéshez hozzá kell nyúlni. Adva van ilyen párttagság, ahol ilyen a vélemény a tagdíjfizetésről. Milyen befolyással bírhat ez a párttag a pártonkívüliekre. Ezt a kérdést azért vetem fel, hogy lássuk, a jelen helyzetnek van úgynevezett szubjektív oka is az elmondottakon kívül. Másik dolog, amit szükségesnek tartok megmondani a Politikai Bizottság előtt az, hogy az állami szervekkel, különösen a termelő-ipari minisztériumokkal nem jó a kapcsolata se a budapesti, se a kerületi pártbizottságnak. Alkalmam van nap mint nap harcot vívni miniszterekkel, ipari igazgatókkal stb. Most már olyan a helyzet, hogy nagyon nehéz megvédeni a minisztériumokat, mint a proletárdiktatúra szerveit azokkal a jogos és jogtalan támadásokkal szemben, amelyek ellenük felmerülnek. Örültem, hogy a Központi Bizottság novemberi ülése megfelelő élességgel ezt a kérdést felvetette. 63 De ezekben a minisztériumokban dívik a gerinctelenség. Folyik az úgynevezett álszakemberek mentegetése, és ezekben a kérdésekben a legkisebb arányban tud a kerületi pártbizottság megfelelő álláspontot kapni. Most, miután napirenden van a Politikai Bizottság határozatának végrehajtása az ellenséges elemek eltávolításával kapcsolatban, 64 a határozattal ellentétben a KGM tömegcikk részlegéhez kiadtak olyan utasítást, hogy csak 3 embernek kell döntés céljából a személyügyi főosztályhoz tartozni, a többieknek a minisztériumhoz. Mindezt ellentétesnek tartom a Központi Bizottság határozatával. Nagy elvtársnő is tudja, hogy vannak iparági igazgatók, akik még januárban is akadályozták a pártszervezet létrehozását, és ma is olyan állásponton vannak: nem érdemes megkezdeni a pártszervezeti munkát, mert ez zavarja a békés rendet, ami ott van. Ilyen igazgatók, akiről mindenki tudja, hogy kártevő stb., sokszor ma is a helyükön vannak. Egyszerűen fittyet hánynak mindenre és nem küldik el onnan. Ismeretes több elvtárs előtt a Kontakta problémája. Ebből csak az nem érthető, hogy miért nem szól a kerületi pártbizottság bele. A bérezés kérdésében, gyártmányok kialakításában és még sok más kérdésben sem veszik figyelembe a kerületi pártbizottság véleményét. Befejezésül én is szeretnék három dolgot mondani a partizán problémához. Ezzel mi is küszködünk. Januárban nálunk olyan igényeik voltak, hogy paritásos alapon be akarnak jönni a végrehajtó-bizottságba. Akkor mi megmondtuk erről a véleményünket. Nálunk van kb. 200 partizán. Ezek közül októberben kb. 15 volt, aki csinált valamit, most mégis mindenki hős ebben a szövetségben. Azt akarták, hogy részükre külön munkásőrséget állítsunk fel. Mi megfelelő óvatossággal Az MSZMP KB 1957. november 1-jei ülésének határozata a KB és más pártszervek irányító szerepének erősítését tűzte ki célul. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei, i. m. 117. L. erre a szeptember 17-i ülés jegyzőkönyvét (12. sz. dokumentum.) 816