A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

ahol nem fog Csergő 37 a maga lesipuskás módján manőverezni - és Nagyné 38 sem, és a többi sem. Persze számba kell venni, hogy az ő feladata a legfelelősebb, nem is tudhat jól dolgozni. De amikor ez a szakmai korlátoltság darabokra szaggat, az tűrhetetlen állapot. Ezért ez a négy szerv az, amelyben nagyon bízom. Ezek közül persze az Államgazdasági Osztály a legfontosabb, mert őt nem köti a különböző állami intézkedés. Ezen belül még tovább megyek egy fokkal. Megmondom: személyi felelősség is létezik a világon. Nálunk a népgazdaságért Friss, Apró, Kiss Árpád, Antos elvtársak a felelősek. 39 Ezt érvényesíteni kell! Mindezek munkáját összefogja és a Politikai Bizottság előtt felelős Fock Jenő 40 elvtárs. Nem véletlenül kerül ide ez a kérdés. Friss elvtárstól már kértük, szabaduljon meg attól a betyár intézetétől, 41 és arra szentelje életét, hogy mint az Államgazdasági Osztály vezetője, a napi pártkapcsolatot megvalósítsa ezen a téren. Apró elvtárs számoljon fel azzal, hogy hagyja magát különböző offenzívak által jobbra-balra tologatni, és keményebb legyen. Jönnek smuzolni. Ha Csergőt hagyjuk fél óráig beszélni, biztos levesz bennünket a lábunkról. Neki is meg kell érteni, hogy a nehéziparon kívül van még a Magyar Népköztársaság. Mit látok én Kiss Árpád elvtársnál? Ok összedolgoznak egy tervet, beviszik valahova, hogy itt a javaslat. Ha azt mondják, ez nem jó, akkor átdolgozza, elfogadja mindjárt az ellenvéleményt. Másutt is így beszél, ha ismét felvetnek valami hiányosságot a javaslattal kapcsolatban. Kiss elvtársnak a javaslatot saját, személyes javaslataként kell védenie. Harcoljon velünk is, ha meg van győződve, hogy az általa javasoltak jó dolgok. Igyekezzen a lehető legjobb dolgokat javasolni, és legyen is meggyőződve arról, hogy területenként csak az általuk javasoltak a legjobbak. Ha erről nincs meggyőződve, ne is hozza ide a javaslatot. Antos elvtárs még nem régen dolgozik, de signálásokat leginkább ő ad. Mi dolgoztunk, egy évvel ezelőtt is dolgoztunk, embertelen módon, és nem nagyon értünk mi a gazdasági dolgokhoz. Voltak emberek, elsősorban Friss elvtárs, aki tudta, mi történik, és valamikor januárban jelentette be, hogy a csőd felé megyünk, méghozzá olyan intézkedések következtében, amiért már nem az ellenforradalom a felelős. De ha valaki lát egy folyamatot - és Friss elvtárs ezt nagyon okosan és helyesen látta - ne várjon egy, két vagy pláne három hónapot. Nem szabad így dolgozni. Mindjárt jelezzék, ha bajt látnak. Az emberekkel kicsit hadilábra kerültünk. Nem borzasztó a helyzet, de nem kellemes intézkedéseket csináltunk, melyeket azonban nagyjából elfogadtak. Nagyon vigyázni kell a továbbiakban. Pekingi tartózkodásunk alkalmával Csergő János kohó- és gépipari miniszter volt. Nagy Józsefné könnyűipari miniszter volt. Friss István az Államgazdasági Osztály vezetője, Apró Antal a MT elnökhelyettese, Kiss Árpád az OT elnöke, Antos István pénzügyminiszter volt. Fock Jenő a KB gazdaságpolitikai titkára volt. Friss István az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének az igazgatója is volt egyidejűleg. Az ezzel kapcsolatos előzetes vitát 1. a 11. sz. dokumentumban. 669

Next

/
Oldalképek
Tartalom