A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

felhasználták őket és így nyújtottak segítséget. Nekik ártottak a legtöbbet ezzel. Az a megállapítás helyes, hogy sokkal rövidebb legyen a határozati javaslat, hogy a fiatalok általában megértsék, de nem szabad, hogy ez a politikai élesség rovására menjen. Amiről Marosán és Münnich elvtárs is beszélt - a szülők, a munkás-paraszt hatalom megbecsülése - mind helyes. A munkásosztály viselte a terhét - és viseli ma is - a szocializmus építésének és ezért becsüljék meg úgy is, mint idősebb nemzedéket, de fel kell vetni a fiatalság felelősségét is ebben a harcban. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: Abból kellene kiindulni, mint amiből a pártértekezleten mi kiindultunk, hogy az ifjúsági értekezletnek az lenne a célja, hogy szervezeti szabályzatot fogadjon el, azután megbeszélje az időszerű kérdéseket és tennivalókat. Ez a célja. Kicsit korlátozni kell az igényt, amivel fellépünk, ne tévesszék össze ezt a kongresszussal. Ez nem is kötelezi ennél fogva az értekezletet, hogy történelmi értékelést, világpolitikai értékelést adjon és így tovább. Azt javasolom, mi ennek a határozati javaslatnak a szövegezésével ne foglalkoz­zunk, a vonalával egyetértünk, nem a mi feladatunk, hogy megszövegezzük. Véletlenül valamit nem teszünk szóvá és hiba lesz benne, akkor azt mondják majd, hogy maguk hagyták jóvá! Érvényesítsük a KISZ-nél is az „önálló szervezetet", csak nem független szervezetet a párttal szemben. Maguk is dolgozzanak. Az ifjúság kérdését nem így tárgyalnám, hogy: „A magyar ifjúság és a múlt évi ellenforradalom". Ebben a következő veszedelem van: nincs egyetlen egy szerv se, de ember se, aki ugyanazt a dolgot kétszer ugyanúgy értékeli. Jelenleg úgy állunk az ellenforradalommal, hogy van egy pártértékelés decemberben, van a SZOT januári értékelése, s most készül a KISZ-nek az értékelése - nem jó ez így, mert akkor mindig válogathatnak az emberek és mindenki azt fogja meg, ami neki tetszik. Nem kell értékelni, Lehet ennek egy bevezető része. Azt lehet mondani, hogy a pártértekezlet ülésezésének időszakában az ifjúság helyzete politikailag a következő: egy része a fiataloknak még ellenzi azt, hogy dolgozzunk, ezek fegyverrel a kézben harcoltak az ellenforradalomban a népi hatalom ellen, egy másik része még sínyli az eszmei zűrzavart, amit a marxizmus kiforgatói, a revizionisták csináltak, az ifjúságnak egy további része büszke arra, hogy hü volt a népi hatalomhoz, megint egy jelentékeny része az ifjúsági szövetség eddigi munkája eredményeképpen világosan látja az ifjúság helyzetét és bizakodva néz a jövőbe. A jelen helyzetben az ifjúsági szövetségnek a feladata a következő. Mi a feladata? Lehet beszélni az ifjúsági szövetségről magáról; törekedjen arra, hogy az egész magyar ifjúságot átfogó szervezet legyen. Rendszerhez való hűségéről, a népek nemzetközi összefogásáról, a proletár internacionalizmusról, a tanulás szerepéről, a munka szeretetéről, a szülők megbecsüléséről. Az ellenforradalomról olyan értelemben, amennyiben annak nyomai, hatásai jelenleg is fennállnak, nem pedig új értékelést adni. 584

Next

/
Oldalképek
Tartalom