A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

Ezzel összefügg, felmerült - és szeretném, ha az elvtársak elmondanák róla a véleményüket - hogy a szervezetek az ifjúság felé forduljanak, ezért jövőre megrendezzük a hazai fesztivált, kultúr, sporteseményekkel egybekötve. Az előterjesztést ki kell egészíteni. A beszámolóban majd jobban előtérbe kell állí­tani egy pár olyan elvi problémát, mint pl. a sportéletben uralkodó erkölcstelen­ség, nacionalizmus, amit Kádár elvtárs felvetett a hadsereggel kapcsolatban, ugyanígy az egyetemisták marxista-leninista oktatása. A hazafiság kérdése, a néphez való hűség, munkára nevelés. Fel vannak háborodva az egyetemen, hogy nekik 6 forintot kell fizetni az ebédért, amikor a munkások csak 4 forintot fizetnek. Mának élési hangulat - ez összefügg az erkölcsi demoralizálódással. Konkrétan felvetnénk - a határozati javaslatban általában vetettük csak fel, mert sajnos ezekre nem kaptunk kielégítő választ az állami szervektől - amennyiben a Politikai Bizottság egyetértene vele, hogy ilyen nagy országos munkaakcióban részt veszünk. Az exportra termelő üzemeknél a takarékossági mozgalomban, egészen széleskörű a társadalmi tulajdon védelméért indított mozgalomban. Az eddigi információ szerint, még nem tudom milyen lehetőség lenne közel 100 millió facsemete kiültetésére - erre még nem kaptunk választ. Ugyancsak, hogy társadalmi munkával részt vegyünk - elsősorban egyetemisták - a Duna árvédelmi munkáiban, lakás, iskolaépítésben. Azonban egyszerűen az a helyzet, hogy nem tudunk semmit csinálni, mert nem kapunk az illetékesektől választ. Azt mondják, ne nagyon ugráljanak, örülünk, hogy élünk. A sporttal kapcsolatban - az előbbi tárgyalás alapján — természetesen a vitás kérdés módosul, ugyancsak az eszmei, politikai rész. Végül: az anyagban ki van pontozva a statisztika. Idejönne az, hogy- szeptember 15-i jelentés szerint- a KISZ-nek 170 000 tagja van, 6000 szervezete, melyeknek döntő többsége üzemekre esik, a községek kisebbik részében van KISZ szervezet, nagyobbik részében nincs. A 170 000 tagnak 10-15%-a párttag. A Központi Bizottság határozatának megfelelően elsősorban a munkásifjúság, a nagyüzemi munkásifjúság arányát kell növelni, akik közül Budapesten 30 000 tag van. Különösen rossz az arány az egész ifjúság és a KISZ tagság tekintetében a nagyüzemekben, Csepeltől a nagy textilipari üzemekig. Végül még egy dolog. A Szervező Bizottságban megbeszéltük és kérjük, hogy a Politikai Bizottság mondja meg a véleményét arról, hogy a Komszomol Központi Bizottságától, Sztriganov elvtársat, aki itt volt, 69 és nagyon jól ismeri a helyzetet, sokat tudna segíteni, meghívnánk. Arra gondoltunk, hogy ebben az esetben nem nyilvánosan, teljesen inkognitóban részt venne a konferencián és utána rajta keresztül közvetlen meg tudnánk teremteni a kapcsolatot a Komszomollal. A fő szempont az lenne, hogy nagyon sokat tudna segíteni. Kérjük ebben az elvtársak véleményét. Sztriganov a Komszomol delegációjával 1957. január végén járt Magyarországon. A Komszomol vezetőkkel folytatott megbeszélésről szóló dokumentumot 1. MOL M-KS 288. f. 5. cs. 14. ö. e. L. még Az MSZMP ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei II. kötet, i. m. 88. 577

Next

/
Oldalképek
Tartalom