A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)
baj. 32 Ezzel nem értek egyet. Először is nem igaz, hogy a parasztság reáljövedelme nem emelkedett az elmúlt évben. Emelkedett és a mostani évben is emelkedni fog olyan mértékben, amilyen a terméshozam minősége. Másik dolog, hogy a parasztság is úgy érzi, hogy a mostani helyzetben a helyzetük a reáljövedelemhez képest kielégítő. Ennek az aránynak romlani nem szabad, tehát 18 százalékkal javuljon abszolút viszonylatban a parasztság reáljövedelme. Erre kell felszólítani a tervhivatali elvtársakat is. A terv megvitatásával kapcsolatban: az elmúlt évben csináltunk tervvitát az egész országban. 33 Ennek nem volt jó hatása, nem is lehetett. Lényegében jóváhagyott tervet úgy vitattunk meg az egész országban, mintha ettől a vitától tennénk függővé a terv összeállítását. A tervvitához való hozzászólások 99 százaléka olyan volt, amely nem tartalmazott felső szervek illetékességébe vágó javaslatokat, hanem ezek szinte kivétel nélkül helyileg, vagy üzemenként megvalósítható javaslatok voltak. Éppen ezért most az a javaslatunk, hogy most a terv minisztériumi megtárgyalásánál és a tervhivatali összeállításnál vitassák meg azt hozzáértő szakemberek aránylag széles körével. A más jellegű vitát a terv üzemekben való megtárgyalásánál kell alkalmazni olyan módszerrel, hogy itt beszéljenek a tartalékok feltárásának lehetőségéről és tegyenek arra javaslatot, hogy a terv, melyet népgazdasági szinten elképzelünk, az ő üzemükre vonatkozóan hogyan valósuljon meg. APRÓ ANTAL elvtárs: Fock elvtárs említette, hogy a mezőgazdaságról szóló fejezettel kapcsolatos értékelés nem helyes. Az a kérdésem Kiss Árpád elvtárshoz, hogy ezek a számok mire vannak építve. Másik kérdésem: nem tudom, a Tervhivatal vezetőinek van-e számítása arról, hogyan alakul külkereskedelmi helyzetünk, illetve adósságunk 3 év alatt azokat a számokat figyelembe véve, amilyen mértékű áruhitelt, devizahitelt akarunk igénybe venni, vagyis mit mutat a terv befejezésének gazdasági mérlege. BISZKU BÉLA elvtárs: Termelési számokra vonatkozóan várható-e nagy eltolódás? A külkereskedelemre Az említett rész az előterjesztésben a következőképpen hangzott: „A parasztság reáljövedelmének a munkásokénál és alkalmazottakénál lényegesen gyorsabb emelkedése a két alapvető osztály életszínvonalában nagyobb aránytalanságot nem eredményez. 1955-ben - a KSH számításai szerint - a parasztság reáljövedelme 16%-kal volt alacsonyabb a munkások és alkalmazottak reáljövedelménél. Ez évben a terv szerint a munkások és alkalmazottak egy főre jutó reáljövedelme 1955-höz képest mintegy 18%-kal lesz magasabb, a parasztságé pedig lényegében változatlan. így a parasztság reáljövedelme ez évben már 28%-kal alacsonyabb a munkásokénál és alkalmazottakénál. Amennyiben 1960-ban az OT számításai szerint a parasztok reáljövedelme mintegy 2%-kal, a bérből és fizetésből élőké pedig 5-6%-kal emelkedik, még mindig 18%-kal lesz a parasztság reáljövedelme alacsonyabb a bérből és fizetésből élőkénél. Önmagában azonban az a tény, hogy három évig a munkások és különösen az alkalmazottak reáljövedelme lényegében nem növekszik, a parasztságé viszont évről évre érezhetően emelkedik, komoly politikai feszültséget okozhat a két osztály viszonyában." A második ötéves terv társadalmi vitára bocsátásáról van szó. 270