A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

Az elhangzott vita alapján tehát az elvtársak dolgozzák át az anyagot, hagyják el az összegszerűséget, és elvi részeit hozzák újra Politikai Bizottság elé. 2. Előterjesztés a színházak és hasonló jellegű intézmények állami támo­gatásának csökkentésére, valamint a mozik helyárainak emelésére ACZÉL GYÖRGY elvtárs: Először Kállai elvtárs álláspontját mondom el, tekintve, hogy ő betegsége miatt nem tud részt venni az ülésen. Neki aggályai vannak, tekintettel arra, hogy már nyilvánosan kijelentette a kormány, hogy az áremelés megszűnt. 61 Az a javaslata, emeljük a színházak és falusi mozik árait, de főképpen olyan helyeken ne emeljünk, ahol ez munkásokat érint. A színházak, és főképpen a falusi moziknál feltétlenül szükséges az áremelés, mert a jelenlegi abnormálisan alacsony. Falun most akarnak bezárni a tanácsok 100 mozit, mert olyan deficitesek. BARLA-SZABÓ ÖDÖN elvtárs: Budapesten több mint 20 olyan helyiség van, amely korábban filmszínház volt és kisebb költséggel helyre lehetne állítani. Ilyen pl. a volt Capital, vagy a Vigadó, melynek helyreállítása 400 000 forintba kerülne, évi tiszta bevétele félmillió lenne. Javasolom, hogy a helyárak felemeléséből befolyó összegekből részben ezeket a helyiségeket hozzák rendbe. így a közönséggel is jobban meg lehetne érte[t]ni mi tette szükségessé a helyárak felemelését. MAROSÁN GYÖRGY elvtárs: Az elvtársak javasolják, hogy az Operaház bérleteinél ne emeljük fel a jegyek árát. Kik vesznek bérletet? Munkások? Mindenesetre a jól keresők, munkások és kispolgárok. Hogyan gondoljuk ezt? Ezeket tehermentesítsük az árak emelésétől, ugyanakkor más területen vastagon húzzuk meg a ceruzát? ACZÉL GYÖRGY elvtárs: Bízzon meg bennünket a Politikai Bizottság, hogy amennyiben az operabérleteket nem elsősorban munkások vásárolták, emeljük meg árait arányosan. A bérletet ugyanis több havonként fizetik, a következő hónapban esedékes részletfizetésnél hozzá lehet csapni a felemelést. 61 Az 1957. május 10-i áremelésekről van szó. L. az Országos Árhivatal elnökének 50/1957. sz. utasítását egyes fogyasztási cikkek árának rendezéséről. {Árszabályozás, 1957. 17. sz. 243.) A kö­vetkező termékcsoportok ára emelkedett: erdei fagyártmányok, fűrész- és lemezipari termékek, erdőgazdasági termékek, épületipari és épület-asztalosipari termékek, palackozott sörök és borok, egyes vas és műszaki cikkek, egyes fényképezőgépek, fénymérők és nagyítógépek. (Előzményeket 1. Az MSZMP ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei III. kötet, i. m. 124-125.) „Figyelembe véve ezeket az árkorrekciókat, a terv maradéktalan teljesítésével az árualap-vásárló­erő mérlegben is szilárd egyensúly áll elő, ami lehetővé teszi, hogy a népgazdaságban változatlan állami árak és reális mezőgazdasági felvásárlási árak érvényesüljenek és az inflációs veszély ne zavarja a továbbiakban gazdasági előrehaladásunkat" - jelentette ki a frissen megválasztott pénz­ügyminiszter, Antos István az Országgyűlésben 1957. május 10-én. (Az Országgyűlés Naplója, 1957-1958. 1725.) 217

Next

/
Oldalképek
Tartalom