A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

A Politikai Bizottság elvileg nem tartja helyesnek, hogy azoknál az elvtársaknál, akiket funkciójukban megerősítünk, 1 év múlva kötelezően új vizsgálatot folytassanak (Kőhidi Ferenc, Zalka Ferenc, Maróti Lajos). Amennyiben munkájuk közben politikai kifogás merül fel, azt kell vizsgálat tárgyává tenni. 5. Javaslat a pártkáderek állami oktatásban való részvételére™ Előadó: Földes László elvtárs Hozzászóltak: Marosán György, Fehér Lajos, Nemes Dezső, Friss István, Kállai Gyula és Münnich Ferenc elvtársak A Politikai Bizottság a javaslatot az alábbi módosításokkal fogadja el: A pártösztöndíj határát 1500-3000 Ft-ban állapítja meg. 19 A hallgatók ösztöndíját jelenlegi fizetése és szociális helyzete figyelembevételével kell meghatározni. Az ösztöndíj nem lehet magasabb, mint a hallgató legutolsó fizetése. APolitikai Bizottság úgy határoz, hogy a marxizmus-leninizmusból Párt­főiskolán államvizsgát tett elvtársakat nem kell felmenteni az egyetemi marxizmus-leninizmus hallgatása, vizsgái és államvizsgái alól. Felhívja a pártkáderek állami oktatásával foglalkozó bizottság figyelmét, hogy dolgozzák ki a jövőre vonatkozóan az egyetemet végzett pártkáderek aspiráns munkában való részvétele lehetőségét is. A végrehajtás részkérdéseit a bizottság dolgozza ki és az elfogadott elvi határozatok alapján saját hatáskörében valósítsa meg. 6. 20 Vezető kádereket felülvizsgáló bizottság jelentései Előadó: Földes László elvtárs a.) Mód Aladár elvtárs ügyének kivizsgálása 21 [Hozzászóltak: Biszku Béla, Friss István, Fehér Lajos, Marosán György, Somogyi Miklós, Nemes Dezső, Földes László, Münnich Ferenc, Kállai Gyula, Fock Jenő] APolitikai Bizottság a javaslatot leveszi napirendről. 22 Megbízza Földes Az előterjesztés az 1957—1958-as tanévtől 60-100 „párt és állami vonalon dolgozó, politikailag szilárd, vezető poszton levő, vagy arra alkalmas" személy nappali tagozatú felsőoktatásban való képzését irányozta elő. 19 Az előterjesztés ösztöndíj határa 1500-2400 Ft. Elszámozás, valójában a 6. napirendi pontként kellett volna jelölni ezt a témát. 2 ' Mód Aladárt mint a revizionista nézetek 1956. október 23-a előtti és november 4-e utáni képvise­lőjét kívánták felelősségre vonni. Terhére rótták, hogy a TTIT-t és a Kossuth Klubot nem tisztította meg az oda behúzódott kompromittálódott személyektől. 22 A bizottság eredeti javaslata a két évre párttisztség viselésétől való eltiltás mellett a következő volt: a PB kötelezze, hogy téves nézeteit megfelelő nyilvánosság előtt elítélje, hogy állandó és szí­vós harcot folytasson a revizionista nézetek ellen. 112

Next

/
Oldalképek
Tartalom