G. Vass István: Tildy Zoltán kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1945. november 15.-1946. február 4. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 41. Budapest, 2005)
A MINISZTERTANÁCSI JEGYZÖKÖNYVEK - [12] 79. Jegyzőkönyv. 1946. január 12. 482
[12] 79.1946. január 12. központi intézeteiben csupán kórházi kezelésre szoruló beteg [gyermekek], vagy azok a gyermekek vannak, akik a telepekre való kihelyezésre várnak. Az állami gyermekvédelemnek ez a rendszere azonban a felszabadítást követőleg válságba jutott, mivel a nevelőszülők a gyermekeket részben a ruhaés cipőhiány, részben a közellátási nehézségek, részben pedig az alacsony gondozási díjak miatt nem fogadják magukhoz, illetőleg a már hozzájuk kihelyezett [gyermekeket a] gyermekmenhelyek központjába visszaszállítják, ami által az állami gyermekmenhelyeket megoldhatatlan elhelyezési, ellátási, gondozási és nevelési feladatok elé állítják. Az állami gyermekvédelem e válságának megoldása iránt kell tehát haladéktalanul intézkedni, mégpedig olyképpen, hogy a gyermekek kihelyezését lehetetlenné tevő, s részben már említett okokat kell a lehető legsürgősebben kiküszöbölni. Intézkedni kell tehát az iránt, hogy a gyermekek cipő- és ruhaszükséglete szinte napokon belül kielégítést nyerjen, hogy tehát a szükséges cipő- és textilanyagokat az állami gyermekvédelem megkaphassa, az ezek átvételéhez, elkészítéséhez szükséges pénzösszegek fennakadás nélkül rendelkezésre álljanak, a ruhaneműek és egyéb szállítások azonnal és akadálytalanul megtörténhessenek. Intézkedni kell továbbá aziránt is, hogy a gondozási díjak utalványozása bürokratikus nehézségektől mentes legyen, hogy a nevelőszülők és gyermekek bizonyos gazdasági és közellátási juttatásokban részesüljenek, és intézkedni kell végül számos más, a kihelyezéssel, a szállítással, az újjáépítéssel kapcsolatos kérdésben is. Mindezek, szinte a kormányzat egészét átfogó, illetóleg érintő nagyjelentőségű intézkedések azonban haladéktalanul csakis akkor foganatosíthatók, ha az érdekelt miniszter urak által kiküldött és teljes rendelkezési joggal felruházott magas rangú tisztviselőkből álló bizottság tárgyalná és állapítaná meg, és ha azok végrehajtását mindegyik megbízott a saját tárcájára eső részében minisztere képviseletében azonnal el is rendeli. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis ezekben a késedelmet nem tűrő intézkedések tekintetében a szokásos eljárás olyan hosszadalmas, hogy a kívánt eredmény nem érhető el. Pl. a budapesti áll[ami] gyermekmenhely újjáépítésének engedélyezése annyi időt vett igénybe, hogy az újjáépítés befejezése lehetetlenné vált. A bizottság tagjai elsősorban az érdekelt Miniszter urak, így a közlekedésügyi, a kereskedelem- és szövetkezetügyi, az iparügyi, a fóldmívelésügyi, a közellátásügyi, az újjáépítésügyi, a pénzügyi, a tájékoztatásügyi miniszter urak és természetesen a népjóléti küldenék ki és azok egyelőre kéthetenként - előre meghatározott napon -, egyébként a szükségnek megfelelően, a népjóléti miniszter meghívására ülnek össze. A bizottság elnöki tisztségét a népjóléti miniszter, illetőleg megbízottja, titkári teendőit pedig mint a bizottság titkára a Népjóléti Minisztérium Gyermekvédelmi osztályának vezetője látja el, aki egyszersmind a bizottság előadója is, és aki a miniszterek kiküldöttjeinek rendelkezéseit, azok közreműködésével jegyzőkönyv formájában a helyszínen írásba is foglalja. A jegyzőkönyvet a rendelkezést hozó miniszte526