G. Vass István: Tildy Zoltán kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1945. november 15.-1946. február 4. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 41. Budapest, 2005)

A MINISZTERTANÁCSI JEGYZÖKÖNYVEK - [8] 75. Jegyzőkönyv. 1945. december 18. 273

[8] 75. 1945. december 18. .. ../1945. ME számú rendelettervezet 128 szerint az erdőgazdálkodás színvona­lának emelése és megfelelő jövedelmezőségének biztosítása érdekében, az ál­lami erdők önálló egységként, az eddigi megkötöttségéből felszabadítva, meg­növekedett felelősséggel kezeltetnének tovább. Ezt a feladatot pedig a tervezet szerint a „Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek" elnevezésű egyéni cégként bejegyzett szervezet fogja ellátni, amelynek élén az „Igazgatótanács" fog mű­ködni, az érdekelt minisztériumokból összeállított szakbizottság felügyelete alatt. Ezzel kapcsolatban az említett rendelettervezet szerint az új „Központi Igazgatóság" felállítása mellett az eddigi külső szervek az erdőigazgatóságok és erdőhivatalok 129 , mint kizárólag gazdasági hatáskörben működő szerveze­tek megmaradnak, hatáskörük azonban kizárólag az állami erdők kezelésé­re terjed ki. Jelen rendelettervezet az erdészeti közigazgatásnak a hatósági feladatok ellátásával kapcsolatos átszervezésére vonatkozik. Ennek megfelelően a jö­vőben az erdőrendészeti hatósági jogkört elsőfokon a törvényhatóságok köz­igazgatási bizottságának gazdasági albizottsága mellett - az erdőigazgatósá­gok helyett - a már működő erdőfelügyelőségek látják el, amelyek a rendelet életbeléptetésével közvetlenül a fóldmívelésügyi miniszternek lesznek aláren­delve. 130 Mindkét elsőfokú erdőrendészeti hatóság hatáskörét a fóldmívelésügyi miniszter - a gazdasági albizottságét természetesen a belügyminiszterrel egyetértve - a szükséghez képest rendelettel szabályozhatja. 131 Eddig a működési területén levő törvényhatóságok törvényhatósági bizott­ságának az erdőigazgatóság főnöke volt a tagja, akinek szerepét a rendelet­tervezet szerint az átadott hatáskörrel együtt az erdőfelügyelőség vezetője veszi át. Az 1935: IV. te. 237. §-a az erdészeti közigazgatásban az erdőgazdasági közérdek és az erdőtulajdonosok érdekei között az összhangnak biztosítása céljából Országos Erdőgazdasági Tanács néven véleményező testület létesí­tését rendelte el. Ennek a testületnek létjogosultsága a 100 kat. holdnál na­gyobb kiterjedésű erdőknek a 600/1945. ME számú rendelet alapján való 128 Lásd a 12 130/1945. ME sz. rendeletet, MK 1945. december 23., 208. sz. 129 Az erdőigazgatóságokat és az erdőhivatalokat az 1923. évi XVIII. te. hívta életre, mint az állami erdőgazdasági szolgálat középfokú, illetve alsó fokú szerveit. Az ország területe erdőigaz­gatósági, az erdőigazgatóságok területe pedig erdőhivatali kerületekre oszlott. A 80 600/1945. FM sz. rendelet (MK 1945. június 28., 63. sz.) értelmében az ország területén 11 erdó'igazgatóság mű­ködött. Afenti, 75/gsz. mellékletben közölt előterjesztés alapján kiadott 12 120/1945. ME rendelet értelmében az erdőigazgatóságok és erdőhivatalok megmaradtak ugyan, de a Földművelésügyi Minisztériummal, mint az erdőgazdasági szolgálat főhatóságával való közvetlen kapcsolatuk megszűnt, és beolvadtak a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek szervezetébe. 130 Az erdőfelügyelőségeket az erdőkről és a természetvédelemről szóló 1935. évi rV. te. hozta létre. Feladatuk az erdők és a természetvédelmi területek közvetlen állami felügyeletének ellá­tása volt. 131 Lásd a 3166/1946. FM sz. rendeletet, MK 1946. április 25., 93. sz. 328

Next

/
Oldalképek
Tartalom