G. Vass István: Tildy Zoltán kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1945. november 15.-1946. február 4. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 41. Budapest, 2005)

A MINISZTERTANÁCSI JEGYZÖKÖNYVEK - [8] 75. Jegyzőkönyv. 1945. december 18. 273

[8] 75.1945. december 18. Folytatólag szükséges az is, hogy a rendőri közegek olyan utasítást kapja­nak, hogy minden olyan nem kincstári raktárból származó és nem a dohány­jövedék által készített dohányt, illetőleg dohánygyártmányt, amelyet nem az erre jogosított dohányárudák útján hoznak forgalomba, foglalják le, s azt feltétlenül a dohányjövedék raktáraiba szállítsák be. Folytatólag kérem, hogy abban az esetben, ha tömeges ellenállás fordulna elő, vagy egyes községek razziaszerű ellenőrzése válna szükségessé, amely csak nagyobb számú rendőri karhatalom közreműködésével lenne keresztül­vihető, a felhatalmazás erre vonatkozólag is megadassák. Szükséges volna az is, hogy legalább példaadás kedvéért néhány esetben a dohányszállítást megtagadó dohánytermelők internáltassanak. Szükséges volna továbbá az is, hogy a pénzügyőrség tagjai - személyük meg­védése céljából - a honvédelmi miniszter úr útján fegyverrel láttassanak el. Ilyen intézkedések nélkül ugyanis egyáltalán nem lehet remélni, hogy a még kintlévő dohányt beszállítják. Ezekre az intézkedésekre éppen ezért sürgős szükség van, mert ezek hiányában attól kell tartani, hogy a termelők a dohányt rövid időn belül csempész úton értékesítik. Tisztelettel kérem a Minisztertanácsot, hogy javaslatomhoz hozzájárulni és a belügy-, a honvédelmi és fb'ldmívelésügyi miniszter urakat a fenti intéz­kedések sürgős kiadására felhívni méltóztassék. Budapest, 1945. évi december hó 12. Gordon Ferenc s. k. Hitelesítem: pénzügyminiszter Budapest, 1945. évi december 13. Bicskey miniszteri irodafőigazgató Géppel írt, stencil eljárással sokszorosított tisztázat. A hitelesítési záradék mellett a „Ma­gyar Pénzügyminisztérium" feliratú gumi körbélyegző eredeti lenyomata látható. [8] 75 Id sz. melléklet (a [8] 75/26. napirendi ponthoz) [Pénzügyminisztérium] 3401/1945. PM IV.a. szám Minisztertanácsi előterjesztés [400 milliárd P összegű kincstári jegy kölcsön felvétele] Bejelentem a t. Minisztertanácsnak, hogy a belső állami élet rendezésével, s részben a jóvátételi kötelezettségünk teljesítésével kapcsolatos pénzszükség­let fedezése céljából újabb állami hitelművelet vált szükségessé. Ennek ér­dekében 400 milliárd pengő összegű új kincstári jegykölcsönt vennék fel, 319

Next

/
Oldalképek
Tartalom