Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár II. 1301–1339 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 40. Budapest, 2004)

ELŐSZÓ

8 Előszó személyhez kapcsolandók. Ezért aztán egyes oklevéltárak minden rendszerezés nélkül egyszerűen felsorolják mutatójukban a keresztnevén szereplő összes személyt, mások az azonos helységnévből -i képzővel alkotott nevű személyeket egyetlen család tagjainak tekintik, ismét mások önkényesen családneveket formálnak, de akadnak olyan kiadványok is, amelyek egyszerűen lemondanak a csupán keresztnévvel emlegetett személyek mutatózásáról. Az Erdélyi Okmánytár - számolva a terület többnyelvűségével, valamint nyugati és keleti keresztyén kultúrájával - az oklevelekben latinul szereplő keresztneveket az erdélyi három történeti etnikum nyelvére fordítva a névtömeget három csoportra bontja, magyarul, románul, németül jeleníti meg a mutatóban. Mivel a szász városok és falvak ekkor még keveretlenül német lakosságúnak tekinthetők, a románok nemzetiségére pedig többnyire kifejezetten utalnak e szövegek, és a keleti egyházban szokásos elütő keresztnevük szintén elárulja származásukat, helytelen, sőt egyenesen nevetséges lenne minden hétköznapi keresztyén keresztnevet a regeszták nyelvére, azaz magyarra fordítva felvenni a mutatóba. A kor települési viszonyait ismerő szakember - ha olykor tévedhet is - meglehetős bizonyossággal eldöntheti, hogy kinek a latin keresztnevét kell magyarra, románra vagy németre fordítva besorolnia a mutató betűrendjébe. Bár három csoportba osztva ez az egyszínű névtömeg lényegesen áttekinthetőbbé válik, e kötetben további rendszerezés is segíti a keresést. Az egyes keresztneveknél - lehetőség szerint - szerepel az illető személy lakóhelye, birtoka, vagy az a helység, vármegye, amelyre a szöveg tárgya vonatkozik. Ezeknek a helységeknek a magyar elnevezése szerint kerülnek betűrendbe a puszta keresztnevek. Ha pedig az információ nem köthető helyhez, akkor az illető személy apjának, családtagjának neve vagy foglalkozása szolgál a betűrendbe sorolás alapjául. Végezetül még a kötethez mellékelt egyházigazgatási térkép dokumentációjáról kell tájékoztatni az olvasót. Ortvay Tivadar ismeretes munkáján {Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején. Bp. 1891.1—II.) és térképén túllépve, az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékekben említett helységeken kívül, egyházasnak vettünk és tüntettünk fel minden olyan települést, ahonnan az 1350 előtti okleveles anyagban templomra, papra vonatkozó hiteles írásos adat, román kori építészeti emlék ismeretes, illetve a templom patrocíniuma alakult falunévvé (pl. Szentistván, Szentlászló). Ezeknek az adatoknak a segítségével főként a szász települési terület reformáció előtti egyházigazgatását és Észak-Erdély (jelesül a szolnoki főesperesség) egyházi viszonyait sikerült világosabbá tenni, valamint az Ortvaynál hibás azonosítások jó részét kiszűrni és a főesperességek közötti határvonalakat pontosítani. Örvendetes kötelességet teljesítek, amikor fiatal kutatóknak mondhatok köszönetet e kötethez nyújtott segítségükért. A Függelékbe került pápai tizedjegyzék regesztáit W. Kovács András és Lupescuné Makó Mária készítette, a mutatók összeállításával járó gondokat pedig szintén W. Kovács András igyekezett levenni a vállamról. Kolozsvárott, 2003. december 14-én. Jakó Zsigmond