Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár II. 1301–1339 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 40. Budapest, 2004)
OKLEVÉLKIVONATOK (1-1059. sz.)
lommal vagy kiközösítéssel, legfeljebb a püspök írásos ítélete alapján. A [tized] negyedét élvező egyházakat (ecclesie quartenarie) és plébánosaikat a korábbi püspökök idejében élvezett jogaikban most is megőrzik. A mustot a dézsmás szüretkor a szőlőben köteles átvenni, de ha ezt elmulasztaná, később sem követelhet többet. A falvak kegyurai a püspök, a főesperes és a tizedszedő akarata ellenére nem foglalhatják el maguknak, nem vásárolhatják meg a tizedet, mert teljesen az említettektől függ, hogy azt kinek adják el. Minden udvarról egy-egy csirkét adjanak. A főesperesek emberölés címén a gyilkos javaiból egy márkánál nagyobb értéket nem vehetnek el maguknak, a vérdíjon felül. A házsártos férjes asszonyokat csak a férje idézheti a főesperes bírói székére, de a házassági ügyek, az özvegyek és árvák ügyei minden esetben oda tartoznak. A vétkeik miatt fogságra ítélt nőket ne a főesperes vagy más egyházi személy szállásán, hanem más tisztes személyeknél tartsák őrizet alatt. Az ítélőszéken elmarasztalt féltől a főesperes egy márkát meghaladó bírságot nem vehet, de ne is kényszeríthessék őt arra, hogy ebből valamit is elengedjen. Nemes emberek felesége, egy-két szolgálójával együtt addig mentesül a kimondott egyházi tilalmak alól, amíg a férj a tilalmak figyelmen kívül hagyása következtében kiközösítésre nem kerül. Az egyházi birtokok jobbágyai feletti ítélkezést az egyházi officiálisok hagyják saját bíráikra, kivéve ha bűnügyben tetten érték őket. A sótized szedésével kapcsolatos kiváltságlevelét be fogja mutatni a nemesek közgyűlésén. Dénes fia: Tamás és Pascha comes megígérte, hogy a Warad-i káptalanban, vagy ahol ő kívánja, az erdélyi részek nemességének nevében kötelezik magukat a fentiek betartására. Minthogy e megegyezés általa megpecsételt példányát átadta Tamásnak és Pascha-nak, ő is kéri, hogy a Tamás magister pecsétjével megerősített másik példányát adják a kezébe. Eredeti, hártyán, hátlapján befüggesztett pecsét nyomával, az erdélyi káptalan mlt-ban (DF 277276). • Közlés: LegEccl III. 171—173. — CDHung VIIL/7. p. 282—285. — Ub I. 469—471 (hibásan november 5-re keltezve és néhány fontos helyen hibás olvasattal). — DIR C, veacul XIV, vol. III. 352—354, 582—584 (román fordításban is a fentebbi hibákkal). • Regeszta: ErdKLt 195. sz. (hibásan 1375. július 8-ra keltezve). — Bónis: Szentszéki regeszták 898. sz. 850. 1335. július 9. (Bude, dom. a. Margarete virg.) I. Károly király bizonyítja, hogy Lusunch-i Dénes fiai: Tamás és István magisterek az ő színe előtt a korábbi birtokosztályuk során részükbe jutott javakból az alábbiakat elcserélték egymással. Tamás magister a Newgrad vármegyei Mixen, Vydafalua és Nagyfalu (Magnam Villam) birtokot, továbbá Lusunch-on, Dewen várában és az alatta lévő faluban, valamint Zublehata faluban és az aranybányában, hegyvámban őt illető részeket örökre átengedte testvérének: István magisternek azzal a megkötéssel, hogy a bányából és a hegyvámból nyert (in aurifodio et tributo in montibus et tenutis) jövedelmekből Tamást illető résznek csak a felét tarthassa meg magának, a többi pedig megmarad Tamásnak és örököseinek. Ennek viszonzásaként István magister a Belső-Szolnok (de Zonuk interiori) vármegyei Manya, Munustursceg, Orbo, Stulchu és Leihaza, továbbá a Morus folyó melletti Dobrahaza birtokot, valamint a Zaboch vármegyei Surk-on és Scentmartun-on lévő részeit adta cserébe István magisternek és örököseinek. Eredeti, hártyán, hátlapján felségpecsét töredékeivel, két azonos példányban, Erdődy cs galgóci lt, lad. 96, fasc. 23, nr. 15. • Közlés: BánfOkl I. 81—82. — DIR C, veacul XIV, vol. III. 351—352 (román fordításban).
