Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár II. 1301–1339 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 40. Budapest, 2004)

OKLEVÉLKIVONATOK (1-1059. sz.)

Albensi) a káptalan tárházába (apud cameram) és nem máshová vagy a római kúriába. Ezt az összeget aztán a dékán és a káptalan együttesen hajtja be a plébánosoktól. Ha budai font történetesen nem lenne kéznél, de minden erdélyi, pontosabban Sebus-i súlyú márkához még három lottót hozzáadnak, a káptalan köteles azt budai súlyú márkaként elfogadni. A felek eskü alatt, javadalmuk elvesztésének terhével kötelezik magukat az egyezség betartására. A fenti egyezségnek a pápai kúriában való bejelentésével és képviseletével megbízzák a kúriában ügyvédeskedő Ambrosius de Mediolano-t, Marcus de Venetiis-t és Teramo-i [de Interano] Angelo fia: Johannest, kúriai procuratorokat. A tervezethez fűzött utasítás részletesen előírja az egyezség megkötésének módját. A felek valamelyik káptalanban állítanak maguknak írással meghatalmazott ügyvédet. Ha ebből a célból a dékánság papjai személyesen nem jelenhetnének meg, akkor a gyulafehérvári (Albe) domonkosok, illetve az ágostonosok Szt. Istvánról elnevezett ottani konventje előtt tegyék meg ugyanezt. Ez utóbbi esetben azonban a Sebus-on működő közjegyzővel is foglaltatassák írásba e megegyezést, mert a konventek pecsétjének nincs közhitelessége. Feltétlenül szükséges, hogy a megállapodásról Magyarország püspökei is adjanak oklevelet, mert az ő pecsétjüket ebben az országban közhitelűnek fogadják el. — Hátlapján azonos kézzel: Ista est forma et informatio, que debet mitti capitulo. Eredeti fogalmazvány, két papíríven, melyeket kettőbe hajtva vörös viaszba nyomott pecséttel zártak le, az erdélyi káptalan mlt-ban (DF 277252). • Közlés: Ub I. 421—426 (a keltezés megindokolásával). — DIR C, veacul XIV, vol. II. 241—246, 390—394 (román fordításban is). • Regeszta: ErdKLt 79. sz. (1320—1330-ra keltezve). — Bónis: Szentszéki regeszták 806. sz. (1328—1330 közé keltezve). 619. 1328. május 8. (Avinione, VIII. Id. Maii) XXII. János pápa Magyarország főpapjaihoz. I. Károly királytól értesült arról, hogy a kunok, románok (Alachis) és szlávok közül frissen katolikus hitre terítettektől a papság követeli a tized megfizetését, sőt be is hajtja azt rajtuk. Ezzel pedig azt a látszatot kelti, mintha megtérítésük csupán a papok jövedelmének növelése végett történnék. Minthogy ezek az emberek korábban nem fizettek egyházi tizedet, a hitetlenek ezzel riogatnak és sokakat elriasztanak az áttéréstől. Ennek orvoslására elrendeli tehát, hogy a frissen áttértekkel szemben legyenek türelmesek, amíg új hitükben meg nem erősödtek, tizedet ne szedjenek tőlük, hogy másokat ne elriasszanak az áttéréstől, hanem inkább serkentsenek arra. Eredeti, regisztrumbejegyzés, Vatikáni lt. • Közlés: Theiner: MonHung I. 519—520. — Hurmuzaki 1/1. 609. — DIR C, veacul XIV, vol. II. 257, 394—395 (román fordításban is). — Táutu: Fontes, series III, vol. VII. tom. II. 199 (hibásan augusztus 5-re keltezve). • Regeszta: Mollat VII. 42378. sz. — AOkl XII. 248. sz. 620. 1328. május 8. (in quind. Georgii mart.) Az erdélyi egyház káptalana I. Károly király 1328. március 13-i parancsára (614. sz.) Pókafalvi (de villa Poka) Henning comes, Bulcho/Bulchu magister Zothmar-i főesperes tanúbizonysága jelenlétében, április 18-án (f. II. a. Georgii mart.) Wizakna-n, majd április 19-én (in crastino f. III. a. Georgii mart.) Szebenben (in Cybinium) vásárnapon lefolytatta a vizsgálatot az ottani hospesek és öregek körében, és ez teljes mértékben igazolta, hogy a szebeni prépostságnak Wizakna-n emberemlékezetet meghaladó idő óta van sóbányája, melyet zavartalanul birtokolt, hol maga műveltetett, hol másoknak bérbe adva hasznosított, amint ezt kedve tartotta.