Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 41-66. jegyzőkönyv (1946. július 26. -1946. november 15.) 1009-1686

42. 1946. július 30. 24 [Jócsik] Áttelepítési Kormánybiztos előterjeszti javaslatát a vegyes bizott­ság augusztus hó 5. napján kezdődő ülési helyének megállapítása tárgyában. 27 [Gyöngyösi] Külügyminiszter rámutat annak a feladatnak jelentőségére, amit a kormánybiztos magára vállalt. Munkájának egyik része a csehszlovákok által átnyújtott jelentkezők névsorának felülvizsgálata, amit rövid időn belül meg kell ejteni. Igen nagy jelentősége volna annak, ha most a békekötés előtt rá tudnánk mutatni, hogy az egész lakosságcsere, amit kisebbségi alapon csi­kartak ki tőlünk, lényegében gazdasági kérdés. Ezt a felülvizsgáló munkát csak akkor tudja elvégezni, ha megfelelő személyzet és összeg áll rendelkezésére. A technikai segítséget úgy tudnák legjobban biztosítani, ha az egész Népgondozó Hivatalt bevonnák ebbe a munkába. Legalább öt autót kell rendelkezésére bocsátani. A javaslatot támogatja. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: Át lehetne adni erre a célra a Hazaho­zatali Kormánybiztosságot is. A költségeket a lehető legminimálisabbra kell korlátozni és autók helyett lehetőleg vonatot kell igénybe venni. [Jócsik] Áttelepítési kormánybiztos: Egy autóval 100 községet kell bejárni és olyan nagy anyagot visznek magukkal, hogy teherautóra van szükség. A vonathasználat igen megnyújtaná az időt. [Nagy] Miniszterelnök: Inkább utasításokkal, és rendeletekkel kell segítsé­gül lenni. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: A rendeletek már készen vannak, de ebben az esetben is kell használni az autókat, mert instrukciókkal kell ellátni a tisztviselőket. A kormánybiztosság költségvetését a következő miniszterta­nácsra hozza be a kormánybiztos. [Gyöngyösi] Külügyminiszter: A belügyminiszter figyelmét felhívja arra, hogy a Békéscsabán tartott szlovák gyűlésen 28 olyan nemzetellenes és államel­Az előterjesztés első lapjának tetején — feltehetőleg Jócsik Lajos kézírásával — a következő megjegyzés olvasható „1947. december 31-ig lehet a sl. jog szerint népellenes bűncselekmény címén és a VIII. cikk érvényét is eddig akarják elnyújtani." Lásd még az [50.] 133. sz. jegyzőkönyv 1. és az [54.] 137. sz. jegyzőkönyv 1. napirendi pontját. 27 Jócsik Lajos áttelepítési kormánybiztos által saját kezűleg aláírt — szám nélküli — előterjesztésében a csehszlovák-magyar áttelepítési vegyes bizottság augusztus 5-én Magyaror­szágon megrendezésre került ülésének helyére tett javaslatot. Jelezte, hogy a csehszlovák fél valamelyik balatonparti üdülőhelyet kérte kijelölni. „Tekintettel a tárgyalandó ügyek komoly és kényes természetére — írta — kívánatos volna ebben a vonatkozásban a csehszlovák tagozat kérését teljesíteni." 28 A Szlovák Antifasiszta Front, amely később Magyarországi Szlovák Szövetség néven működött, 1946. július 27-28-án tartott Békéscsabán országos kongresszust. A résztvevők szinte tudomásul sem vették, hogy a szuverén magyar állam területén vannak. Mindenütt csak cseh és szlovák zászlók voltak, a magyar küldöttet kifütyülték, a szlovák agitátorok által feltüzelt embe­rek azt kiabálták, hogy „ki a magyarokkal, menjenek vissza Ázsiába". A kongresszus a párizsi békekonferenciához javasolt memorandumot intézni, követelve, hogy rendeljék el a magyarorszá­gi szlovákok kötelező áttelepülését Csehszlovákiába. A kongresszus azonban mégsem volt egysé­1057

Next

/
Oldalképek
Tartalom