Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 41-66. jegyzőkönyv (1946. július 26. -1946. november 15.) 1009-1686
52. 1946. szeptember 6. 29 [Bárányos] Közellátásügyi miniszter: Szóvá kell tennie, hogy az államrendőrség hatáskörét a belügyminiszter gazdasági rendészeti feladatok ellátására is kiterjesztette és erről a közellátásügyi minisztert nem értesítette. Vidékről értesült erről, és kívánatosnak tartotta volna, ha ebben a kérdésben a belügyminiszter vele egyetértésben intézkedik. Maga is nagyon hasznosnak tartja egyes helyeken a rendőri karhatalom igénybevételét, és szívesen adott volna utasításokat és felvilágosításokat a rendőri közegeknek, de mindezt nem teheti meg, amíg nem tudja pontosan, mi az utasításuk és milyen rendelet vagy utasítás alapján járnak el. [Rajk] Belügyminiszter: Nem lehet a rendelkezéseket az időponttól elvonatkoztatni. Ez a rendelet megjelent a stabilizáció bevezetése időpontjában, amikor nemcsak hogy személyesen látta szükségét, hanem a minisztertanácson is elhangzott az, hogy rendkívül erős figyelemmel kell lenni a beszolgáltatások végrehajtásánál. Természetesen a rendőrségnek erre fel kellett készülnie. Úgy készült fel, hogy az országban, Budapesten kívül hat helyen gazdasági rendőrséget létesített. Mivel nem akarta a rendőrség létszámát emelni, Budapestről a Gazdasági Rendészeti Osztályról erre a hat helyre leküldött embereket, és az egészet a politikai rendőrség keretébe építette be. Az a rendelkezés, amit a közellátásügyi miniszter felolvasott, pótrendelkezés, ami a másiknak kiegészítéseként szolgál, és éppen azokat a szempontokat tartja szem előtt, amelyeket a közellátásügyi miniszter említett. Benne van az is, hogyha visszaélést észlelnek, nekik nincs joguk eljárni, hanem kötelesek vagy átadni az ügyet a népügyészségnek, vagy ha csak vétség forog fenn, akkor a vármegye első tisztviselőjének. Kivette ezeknek az ügyeknek a tárgyalását a rendőrség kezéből. A közellátásügyi miniszter ezen rendelkezést olyan megvilágításba helyezi, mintha rendőr-diktátumot adott volna ki. Rákosi Mátyás államminiszter: Van-e kifogása az ellen a belügyminiszternek, hogy az ilyen közellátási vonatkozású ügyekben ezek a megbízottak a helyi közellátási megbízottakkal együttműködjenek? [Bárányos] Közellátásügyi miniszter: Nem nyugtatják meg a belügyminiszter kijelentései. Az a kérése, küldje meg neki is egyidejűleg az ilyen rendeleteket. O szívesen működik együtt a rendőrséggel és irányítja őket. [Rajk] Belügminiszter: Ugyanennek az ügynek a teljes szövegét még augusztus hó első napjaiban átküldte a Miniszterelnökségre és az ott elfeküdt. Ugyanakkor az osztály felé is kiadott utasítást, hogy ha olyan rendelkezések kerülnek ki tőlük, amelyek más tárcát is érintenek, akkor meg kell küldeni azt az illető minisztériumnak. Lehetséges, hogy nem küldték meg ebben az esetben, de az is lehet, hogy megküldték, és a közellátásügyi miniszternek nem mutatták be az alárendeltjei. Még a mai nap folyamán elküld egy példányt a 1306