Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 41-66. jegyzőkönyv (1946. július 26. -1946. november 15.) 1009-1686
52. 1946. szeptember 6. Rákosi Mátyás államminiszter javasolja, hogy a legközelebbi két évre legyen 6 hónap a felmondás, és azután 3 hónap. [Rácz] Pénzügyminiszter: Felhatalmazást kell adni valamelyik miniszternek, hogy ezt a kérdést rendeletileg szabályozza. [Molnár] Népjóléti miniszter: A 10. § elhagyását javasolja az újjáépítési miniszter. 0 azonban kéri fenntartását. 27 [Ries] Igazságügyminiszter: A bíróságnak az volt a gyakorlata, ha például így akarták kijátszani a házmesterekre vonatkozó jogszabályokat, akkor ugyanazokat a jogokat állapították meg, mint a házmesterekre. Ez a rendelet az eddigi bírói gyakorlatnak a jogszabályba öntése. [Mistéth] Újjáépítési miniszter: Indokolt, hogy a háztulajdonos maga is házfelügyelő lehessen. Rákosi Mátyás államminiszter: 10 lakáson felül nem lehet. [Bárányos] Közellátásügyi miniszter: El lehet fogadni a 10 lakáson felüli javaslatot. Minisztertanács az előterjesztést elfogadta. 28 25 [Bárányos] Közellátásügyi miniszter előterjeszti javaslatát az UNRRA-bizottság tagjainak szeptember havi ellátására 200 000 forint hitel engedélyezése iránt. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 29 26 [Bárányos] Közellátásügyi miniszter előterjeszti javaslatát téli burgonya tárolása tárgyában. A felelősség kérdését akarja a minisztertanácson felvetni, mert a téli időszakban feltétlenül firtatni fogják, miért nincsen Budapesten burgonya. Közel 5000 vagont hoztak fel, de ez nincs egyenletesen elosztva. Semmiféle fedezet nem áll rendelkezésre, hogy burgonyát tároljunk. Amint a hidegek beállnak, és a szállítás megszűnik, nem lesz burgonya Budapesten. Legalább 1000 vagon tárolását valamiképpen meg kell oldani. Rákosi Mátyás államminiszter: Milyen összegre lenne szükség? 27 A tervezet 10. §-a házfelügyelő alkalmazásának kötelezettségéről szólt. Kimondta, hogy Budapest területén lévő olyan házban, amelyben a rendelet hatálybalépésekor házfelügyelő volt alkalmazva, a háztulajdonos, illetve a ház kezelésére jogosult személy a házfelügyelői tennivalók ellátásáról továbbra is csak házfelügyelő alkalmazása útján gondoskodhatott, feltéve, ha a házban — a házfelügyelői lakás számbavétele nélkül — tíznél több lakás volt. 28 Lásd a 10 460/1946. ME sz. rendeletet, MK 1946. szeptember 13. 29 A 28 591/1946.K.M. sz. előterjesztés rámutatott arra, hogy az augusztus folyamán érkezett UNRRA-árukból 3 247 720,07 forint bevétel származott, s így ez bőven fedezte a bizottság tagjainak szeptemberi ellátására igényelt összeget. Az előterjesztés mellett megtalálható a bizottság szeptemberi költségeinek részletezése. 1304