Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 41-66. jegyzőkönyv (1946. július 26. -1946. november 15.) 1009-1686

50.1946. augusztus 28. követelés volt. A kocsikat nem tudjuk ellátni légfékkel. Hosszas tárgyalások után az amerikaiak elengedték ezt a feltételt, illetőleg úgy vették be a szövegbe, hogy a magyar kormány az amerikai zóna határáig küldi a szerelvényeket és ott átveszik az amerikai hatóságok. Amerikai területre nem léphet olyan sze­relvény, ahol nincs 31%-ban légfék. Nekünk azonban az egyezmény szerint nem kell belépnünk a zónába. Az egész kitelepülésnél egyébként ők maguk is nagyon lojálisán igyekeztek engedményeket tenni és ragaszkodtak ahhoz, hogy belefoglalják az egyez­ménybe, hogy nem érinti a kormány idevonatkozó rendeletét, pusztán az em­berséges és rendezett kitelepítés feltételeit biztosítja. Tartalmaz egy pontot, hogy a magyar kormány kötelezi magát, hogy nyilatkozatot fog közzétenni, amelyben kijelenti, hogy a potsdami egyezmény értelmében a magyar kor­mánynak nem kötelező a svábok kitelepítése, csupán megadja Magyarország számára a lehetőséget. A potsdami egyezmény továbbá megállapítja azt is, hogy az áttelepítés emberséges és rendezett módon fog történni. Hogy ennek eleget tudjunk tenni, ismerteti azt a nyilatkozatot, amit ennek az alapján megszövegezett: A nagyhatalmak potsdami egyezménye a magyar kormánynak lehetőséget ad arra, hogy a magyarországi német lakosságot Németország amerikai meg­szállott zónájába telepítse. A kitelepítés nem kötelessége a magyar kormány­nak, de a potsdami egyezmény erre lehetőséget ad. A magyar kormány élni kíván ezzel a lehetőséggel. 1946. évi augusztus 22-én a potsdami egyezmény­ben foglalt rendelkezések szerint az érdekelt USA katonai kormányzattal meg­egyezést létesített, amelynek értelmében az áttelepülés rendezett és emberséges módon fog megtörténni és az egyezmény alapján áttelepített né­meteket az USA katonai övezetébe befogadja. A magyar kormány felhívja a községi és városi közigazgatási hatóságokat, hogy a Németországba kitelepített svábok új németországi lakcímét, amennyiben tudomására hozzák, a kitelepí­tettek után érdeklődő hozzátartozók kérésére a felvilágosítást megadják. A kitelepítés kezdete: 1946. szeptember 2. A miniszterelnökkel ezt a javaslatát letárgyalta és amennyiben a minisz­tertanács ezzel a nyilatkozattal egyetért, akkor kormánynyilatkozatként adja le a sajtó számára. 16 [Nagy] Miniszterelnök: A gazdasági részét ismertesse a belügyminiszter. [Rajk] Belügyminiszter: Az egyezmény legsúlyosabb része az 500, illetve 400 RM kifizetése és az ennek megfelelő összeg előteremtése. Egyébként a kitelepítés ugyanazokkal a megterhelésekkel jár, mint azelőtt. Kérte az ameri­kai hatóságokat, hogy nem lehetne-e úgy megcsinálni, hogy a mi kinti javaink­16 Lásd részletesebben Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945-1948 között. A né­metek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák-magyar lakosságcsere összefüggései. Kecs­kemét. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatok Levéltára, 1993. 138-143. pp. 1250

Next

/
Oldalképek
Tartalom