Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 41-66. jegyzőkönyv (1946. július 26. -1946. november 15.) 1009-1686

48. 1946. augusztus 16. dés. A Belügyminisztérium felvette ebben az ügyben az érintkezést a Közigaz­gatási Bírósággal és a Pénzügyminisztériummal és megkérdezte, hogy megfe­lelő-e az ő eljárásuk, amely szerint 3 példányban állították ki a határozatot, egyet kapott a számvevőség, egyet a közigazgatás vezetője és egyet a miniszté­rium. Mind a Közigazgatási Bíróság, mind a Pénzügyminisztérium helyeselte ezt az eljárást. Ezért a Belügyminisztérium nem is adott ki más rendelkezést a felmentésre vonatkozóan. Utólag viszont vita indult meg, mert a hármasbizott­ság véghatározatán kívül a hivatalfőnöktől nem kaptak hivatalos felmentő leveleket és ezért tovább fizeti az Illetményhivatal a tisztviselőket. Azért hozza minisztertanács elé a kérdést, mert így előre nem látott kiadások merülnek fel. Kívánatos lenne ezt a helyzetet tisztázni. [Nagy] Miniszterelnök: Adjon tájékoztatást a belügyminiszter, hogy tárcá­jánál rendezték-e ezt a kérdést. [Rajk] Belügyminiszter: Megtámadhatók a határozatok, mert nem küld­tünk külön felmondólevelet. A Számszék így nem fogadta el a felmentéseket. [Nagy] Miniszterelnök: A Gazdasági Főtanács készítsen egységes jogsza­bály-tervezetet ebben a kérdésben. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: Minisztertanácsi határozatot kellene hozni, hogy a hármasbizottság határozata egyben felmondásnak is számít. Meg kell erősíteni a rendeletet és ennyi az egész. [Nagy] Miniszterelnök: Azért meg kell csinálni ezt az egységes javaslatot. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 17 23 [Gordon] Pénzügyminiszter előterjeszti javaslatát az Országos Hitelügyi Tanácsra vonatkozó rendelkezések újabb módosítása tárgyában. Újabb módo­sítás vált szükségessé, mert a Gazdasági Főtanács képviselője kimaradt a ta­nácsból. Ezt okvetlen bele kell venni. A tanács fő feladata a kamatláb-módosítás esetén való állásfoglalás. A módosítás szükségességét az adta, hogy a tagok pótlá­sáról kell gondoskodni. Minisztertanács az előterjesztést elfogadta. 18 17 Az elbocsátásokról lásd a [25.] 108. sz. jegyzőkönyv 1. napirendi pontját, valamint az 5000/1946. ME sz. rendeletet, MK 1946. május 19. A Gazdasági Főtanács 1946. augusztus 13-án tartott ülésének jegyzőkönyve mellett találha­tó sajtóközlemény-tervezet szerint az úgynevezett elbocsátólevélre nem volt szükség, miután azt az elbocsátásra vonatkozó határozat minden tekintetben pótolta. Előfordult — mondta a sajtó­közlemény-tervezet —-, hogy az elbocsátott tisztviselőknek tovább folyósították a fizetést. Ilyen esetekben a számadók ellen bűnvádi eljárás indítását kérte s a forint védelmére tekintettel 5 évi fegyházbüntetést helyezett kilátásba. (MOL XIX-A-10., Stabilizációs V. ülés 415. p.) 18 Előzményéről lásd a [46.] 129. sz. jegyzőkönyv 5. napirendi pontját. 1190

Next

/
Oldalképek
Tartalom