Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008
37. 1946. július 2. [Nagy] Miniszterelnök: A Gazdasági Főtanács már megállapította a tenyészlovak árát is búzában. 8 ezer forintot fog kifizetni egy ménért. [Bárányos] Közellátásügyi miniszter: De ez csak tenyészállatokra vonatkozik, a használati lovakra a 38-as árakhoz viszonyítva kell árat megállapítani. A most megállapított árak csak az eddig eladott árakra [sic!] vonatkozzék, a jövőre nézve pedig a majd kialakulandó ár legyen az iránytadó. Minisztertanács az előterjesztést elfogadta azzal, hogy az állatok átértékelési kulcsa a jövőben kialakult árakhoz viszonyítva fog érvényesülni. 29 33 [Dobi] Földmívelésügyi miniszter előterjeszti javaslatát a mezőgazdasági szakoktatási igazgatás tárgyában. [Keresztury] Vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ez nem csak elvi kérdés, de komoly államháztartási kérdés is. Hogy a szakszempontok kellőképpen érvényesülhessenek küldessék ki a főigazgatóságok mellé szakértő. [Rónai] Kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter javasolja, hogy az előterjesztést vizsgálja felül a Gazdasági Főtanács. [Dobi] Földmívelésügyi miniszter előterjesztését a napirendről leveszi. Minisztertanács a bejelentést tudomásul vette. 30 34 [Dobi] Földmívelésügyi miniszter előterjeszti javaslatát az okszerű növénytermesztés biztosítása tárgyában. Minisztertanács az előterjesztést elfogadta. 31 29 A 145 392/1946.IV.a. sz. pénzügyminiszteri előterjesztés a következőket rögzítette: ,,a Gazdasági Főtanácstól rövid úton búzaértékre szóló államadóssági kötvények kibocsátására kaptam utasítást abból a célból, hogy a Vörös Hadsereg 1945. negyedik negyedévi ellátása, valamint a folyó jóvátételi kötelezettségek teljesítésének céljaira igénybe vett mezőgazdasági termények, termékek és állatok ellenértéke ezekkel legyen kiegyenlíthető." (MOL XTX-I-l-s-12-1946-3777) Ezek ellenértékének búzában való megállapításáról, illetve évi 4%-kal kamatozó búzanévértékű államadóssági kötvénnyel való fizetéséről a 6620/1946. ME sz. rendelet (MK 1946. július 12.) intézkedett. A kötvényeket, a kamatok fizetésével együtt, a kincstár 1948. december 31-éig tartozott beváltani. A rendelet mellékletét képező jegyzék felsorolta, hogy 1 kg bab, burgonya, sertés stb. hány kg búzának felelt meg. A jegyzék külön ismertette a tenyészállatok átértékelésének kulcsait. A Gazdasági Főtanács 1946. január 4-én foglalkozott a kérdéssel. (MOL XTX-A-10-XXXII. 2. napirendi pont, 4397) 30 Előzményéről lásd a [10.] 93. sz. jegyzőkönyv 69., a [28.] 111. sz. jegyzőkönyv 80. napirendi pontját. A Gazdasági Főtanács 1946. július 22-ei ülésén kapott jelentést a szakoktatás tárcák szerinti szétosztásának költségeiről. (MOLXIX-A-10-XLrX. 21. napirendi pont) A vonatkozó jegyzőkönyv, illetve irat azonban hiányzik. Lásd még a [38.] 121. sz. jegyzőkönyv 35. napirendi pontját. 31 A 7800/1946. ME sz. rendelet (MK 1946. július 9.) intézkedett arról, hogy a földmívelésügyi miniszter az okszerű növénytermesztés és a szántóföldi termelés biztosítása érdekében a 919