Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Tájékoztató a jegyzőkönyvekről és a kötetről 70

Bevezetés rajta található, az irat egészére vonatkozó megjegyzésekről, aláírásokról, a hitelesítésről, az esetleges pecsétlenyomatról; ugyancsak itt szóltunk az irat­hoz tartozó mellékletekről, az egykorú napirendi jegyzékekről. A szerkesztői záradék után található az adott iratban tárgyalt kérdésre vonatkozó egykorú ügyintézési, esetleg történeti vagy bibliográfiai tájékoztatás (a kommentár). Jegyzőkönyv esetében ilyen jellegű tájékoztatásra csak akkor került sor, ha az egész jegyzőkönyv egyetlen napirendi ponttal foglalkozott, gyakrabban volt alkalom erre az egyes mellékletek esetében. Mind a jegyzőkönyvek egyes napirendi pontjaihoz, mind pedig a mellékle­tek egyes részeihez fűzött szövegkritikai megjegyzéseket vagy tárgyi magyará­zatokat lapalji jegyzetekben adtuk meg, ezeket jegyzőkönyvenként elölről kezdődő sorszámokkal láttuk el. A szerkesztésnél a szöveghű közléshez ragaszkodtunk. Ettől csak annyi­ban tértünk el, hogy az esetleges elírásokat — amennyiben efelől teljesen bizonyosak voltunk — korrigáltuk; más esetben szögletes zárójelbe helyeztük a tőlünk származó szövegkiegészítést. Változatlanul hagytuk az esetleg csak a mondat teljes átírásával javítható szövegezési hibákat, ilyen esetben [sic!] jelö­lést alkalmaztunk. A kötet bevezető tanulmánya a kormány összetételéről, a vezető tisztvise­lőkről, a minisztertanács működésének körülményeiről, feladatairól, eredmé­nyeiről, korlátairól szól. A kötet használatát az ülések napirendi pontjainak jegyzékével, továbbá háromféle mutatóval igyekeztünk megkönnyíteni. A tárgymutató a napirendi pontok címeiben található tárgyi elemekről az igazgatási ágazatoknak nagyjá­ból megfelelő alfabetikus csoportosítás szerint ad tájékoztatást, feltüntetve a megfelelő jegyzőkönyvnek a köteten belüli sorszámát, valamint a napirendi pont számát. A földrajzi mutató és a személynévmutató ugyancsak alfabetikus rendben ad tájékoztatást a kötetben előforduló nevekről, utalva a megfelelő oldalszámra. A személynévmutatóban vastagított oldalszámmal utaltunk arra a helyre, ahol az adott személyről részletesebb adatok találhatók. Táblázat nyújt áttekintést az egyes ülések résztvevőiről, kurzív betűkkel jelölve a minisztereket. A kötetben előforduló rövidítések feloldásáról jegyzék ad tájékoztatást. Hasonló módon külön jegyzékben adtuk meg a hivatkozott levéltári kódjelek, kötetek, rövidített címének feloldását. A kötetet néhány irat fakszimiléjével egészítettük ki. A nagy terjedelemre tekintettel a kiadványt A) és B) félkötetre osztottuk. Az A) kötet a Bevezetést, valamint az 1-40. jegyzőkönyv anyagát, a B) kötet a 41-66. jegyzőkönyvet és a tájékoztató apparátust tartalmazza. 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom