Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008
28. 1946. május 24. ki, mint az eredeti terv, ennél magasabbra méretezett kerettel elképzelhetetlen az operálás. [Nagy] Miniszterelnök felteszi a kérdést, vajon a minisztertanács olyan érdemi határozata, amely esetleg jóváhagyja a tervezetet, azt jelenti-e, hogy a költségvetés keretében belül eltolódások már nem lehetségesek? Meg kell alaposan tárgyalni, hogy az egyes csoportokban megállapított tételek stimmelnek-e. [Gordon] Pénzügyminiszter: Ha a bevételi lehetőségek kimunkálása során felmerülne az az örömteljes valószínűség, hogy a bevételeink mégis nagyobbak, mint amennyit most el tudunk képzelni, akkor igyekszik majd azokat beépíteni a kiadási költségvetésbe is. így pl. a személyi kiadások terén, amit a minimumban állapítottak meg. Nem tartja kívánatosnak, hogy irreális számokból induljon ki. Már a lehetősége sincs meg, hogy olyan budget-vel jöjjünk, amely komolytalan és nem reális. Mivel azonban csak hetek állanak rendelkezésünkre, nagyobb mozgási lehetőséget kell biztosítani magunknak. [Nagy] Miniszterelnök: Első pillanatban ezekben a számokban lát az ember valamit, amit még alapos koncesszió [konszideráció?] tárgyává kell tenni. A szanálási tervezet 790 milliós kiadása is ilyen pengőben van, mint ez a 710 millió, mert ha nem 1938-as pengőben értendő, akkor nagy eltolódások lesznek. [Tombor] Honvédelmi miniszter most hallotta csak először ezt a költségvetést. Alaposabban kellene megfontolni a végleges állásfoglalás előtt. De első pillantásra is azt jegyzi meg, hogy nem látja az egész tervezet realitását. Különösen gyanúsak a keretszámok. Célszerű lenne a minisztériumokat előzetesen felhívni arra, hogy az augusztus elseje után következő időre készítsék el a szükséges kiadásokról javaslataikat és ezután a realitáshoz közelebb álló javaslattaljöjjenek. [Nagy] Miniszterelnök: A költségvetést kell a kerethez alkalmazni. Ellenkező esetben szanálni nem lehet, a lehetőségek határát kell megszabni és ebbe beleépíteni az életnek mozgását. [Gordon] Pénzügyminiszter: Nyitva hagyta az egyes tárcák költségvetését, csak a költségvetést magát kell megállapítani a lehetőségekhez mérve és azon belül kell elhelyezkedni. [Tombor] Honvédelmi miniszter: Nem úgy értette, hogy a minisztériumok javaslatai legyenek az irányadók, de az arányosság és az egyes tételeknek kidolgozása igen fontos szempont, mert támpontja a pénzügyminiszternek. [Nagy] Miniszterelnök: Az kétségtelen, de ebből az előterjesztésből jelenleg a lényeges csak a 710 millió kiadás. Ezen belül még van lehetőség a módosításra és kiegyenlítésre. [Tombor] Honvédelmi miniszter: Úgy emlékszik, hogy 1938-ban kb. duplája volt ennek az összegnek a kiadás. Ebben az időben minden üzem teljes mértékben funkcionált. Nekünk pedig újjá kell építeni mindent. Túlságosan kevésnek találja ezt az összeget. Pénzügyeinket másképp soha nem tudjuk 703