Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008
27. 1946. május 21. úgy értéke 7 vagy 8 forint legyen-e. Ugyanis a pengő elnevezéssel szemben aggályok merültek fel. Kemény György [pénzügyi] államtitkár: A dollárárak eltolódtak 40%-kal, tehát ennyivel magasabban kell megállapítani. Javasolja, hogy 7 forint legyen 1 dollár. Ha dollárparitáson akarjuk megállapítani, akkor 40%-kal drágábban kell, mint az 1938-as pengő volt. [Bárányos] Közellátásügyi miniszter: A mai búza árfolyamon ugyanez ki is jön. A nyilvánosság előtt azonban az aranyhoz kell kötni az arányt, nem pedig a dollárhoz. Minisztertanács az új pénz elnevezését Forintban állapítja meg, hozzájárult ahhoz, hogy a forint értéke a dollárhoz viszonyítva állapíttassék meg, éspedig 7 forint egyenlő értékú 1 dollárral. Rákosi Mátyás államminiszter: A pénzverésre nézve a kormány hatalmazza fel a Pénzügyminisztériumot, hogy verjenek 40 millió forint értékű aprópénzt 1, 2, 10, 20 filléresket, 1, 2 forintosokat és ezüst ötforintosokat. Kemény György [pénzügyi] államtitkár: Ha az arany egységét megállapítjuk, akkor a hazai aranypiacon annak előfeltételei vannak. Valamennyi aranykészlettel kell rendelkeznünk. Rákosi Mátyás államminiszter: Ezzel párhuzamosan a minisztertanács utasítsa a Pénzügyminisztériumot, hogy teljesítse azt a határozatot, ami a budget felállítására vonatkozik. Az egyik augusztus 1-jéig terjedő időre szól, a másik pedig augusztus elseje után következő három hónapra. Kemény György [pénzügyi] államtitkár: A szanálási évre természetesen fel kell állítani. Ami azonban a közbeeső időt illeti a mai állapotban nem lehet megfogható budget, mert háromnegyed részét nem tartjuk kézben. Mi a tárcáknak csak a dologi kiadásait ismerjük előre. Rákosi Mátyás államminiszter: És mi a biztosíték arra, hogy augusztus elseje után tudunk egy reális budgetet felállítani. Kemény György [pénzügyi] államtitkár: Akkor már meg lesznek a kellő előfeltételek hozzá. Minisztertanács felhívta a pénzügyminisztert, hogy a budget előkészületi munkáit sürgősen rendelje el és 1946. VII. 15-éig nyújtsa be az 1946. augusztus l-jétől kezdődő három havi költségvetési időre szóló javaslatát. 21 21 A forintérték megállapításáról valamint a pénzérmékről lásd a [25.] 108. sz. jegyzőkönyv 2. napirendi pontját. Az államháztartásnak az 1946. évi január hó 1. napjától az 1946. évi október hó 31. napjáig terjedő viteléről lásd a [28.] 111. sz. jegyzőkönyv 13. napirendi pontját és a) mellékletét. A költségvetésről az 1946. évi XVII. te. intézkedett. Ezt a törvényt 1946. szeptember 14-én hirdették ki. 693