Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

A kormány programja 43

Bevezetés sokat, nem vagy csak részlegesen vállalva, késleltetve kezelték. A létszámcsök­kentést halogatták, majd végül a keresztülvitt elbocsátások felülvizsgálatát szorgalmazták; a jobboldalinak minősített parlamenti képviselők kiváltak ugyan a Kisgazdapártból, de tagjai maradtak a törvényhozó testületnek stb. 65 Ugyanakkor azonban voltak olyan sajátosan kisgazdapárti igények, köve­telések — mint például az önkormányzati választások megtartása, a szövetke­zeti törvény megalkotása, a paraszti érdekképviseleti szervek létrehozása —, amelyek a munkáspártok oldaláról részesültek hasonló késleltető, lehetőleg elhalasztó fogadtatásban. 66 A későbbiekben, 1946 augusztusában és szeptemberében — elsősorban a békekötés utáni idő lehetőségeire tekintettel — Tildy Zoltán elvi szinten pró­bálta megfogalmazni a Kisgazdapárt programját. Abból indult ki, hogy a kapi­talizmus és a Szovjetunió tőszomszédságában milyen lehetőség van a szocializmusnak nem hátat fordító de polgári demokrácia fenntartására. Szá­mított a Szovjetunió jóindulatú támogatására, belpolitikailag azonban tartott a baloldal egyoldalú hatalmi törekvéseitől. Ezért a baloldal túlhatalmának visz­szafogása érdekében erősíteni kívánta a polgári jellegű intézményeket - e te­kintetben különösen fontosnak tartotta az egyházak és azok kulturális, ifjúsági szervezeteinek demokratikus fejlesztését. Olyan kormánykoalíció létesítését tervezte, amelyben a polgári erők a Kommunista Párttal, illetve a baloldallal egyenrangú társként vesznek részt s amely a társadalmat a magasabb szintű polgári berendezkedés felé vezeti. Bírálta a Kisgazdapárt passzivitását - és sürgette a kezdeményezés átvételét, a pozitív programok kidolgozását. Szabad­versenyen alapuló — az ország adottságainak megfelelő — agrárjellegű kispol­gári demokráciát kívánt kiépíteni, amelyben a vezető társadalmi erő a parasztság. Olyan kapitalizmust tervezett ahol a mezőgazdasági termelés zömét a paraszti árutermelő-szövetkezetek adják, a magántulajdon sértetlen marad s a nagytőke korlátozása nem haladja meg a Magyar Nemzeti Függet­lenségi Front 1944 decemberi programjában szerepelt államosítási terveket. 67 Nagy Ferenc — 1946 kora őszén — szintén készített egy programterveze­tet, ezt azonban nem ismerjük. Csak munkatársainak írásaiból lehet következ­tetni annak főbb gondolataira. így a korábbiaknál határozottabban merült fel a polgári demokráciának nemcsak a konzervatív, hanem a nyugati államokban meghonosodott polgári liberális változatától való elfordulás is. Ez a felfogás 65 Jegyzőkönyv a Független Kisgazdapárt miniszteri és államtitkári értekezletének (1946) július 30-án tartott üléséről. Nagy Ferenc beszéde. Történeti Hivatal. BM Szig. Titk. Szervezési Osztály I/2-a Objektum dosszié 10-30465/5 Bárányos Karoly 178-179. pp. 66 Lásd a [30.] 113, sz. jegyzőkönyv 1. napirendi pontját és jegyzeteit, valamint a jelen Bevezetést a 124. jegyzetnél, a [23.] 106. sz. jegyzőkönyv 20. napirendi pontját; a [41.] 124. sz. jegyzőkönyv 41. napirendi pontját, továbbá a [46.] 129. sz. jegyzőkönyv 41. és az [55.] 138. sz. jegyzőkönyv 38. napirendi pontját. 67 Tildy Zoltán: Irány és teendők. Új Látóhatár 1962. 1., valamint PIL 285. f. 2/7. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom