Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

16. 1946. április 5. sével az agrementet megkapta. Ez a kérdés egybekapcsolódik a lakáskérdéssel. 1946. január 9-én jelentették először a franciák Giraud útján igényüket a Csaba utcai villára, amelyet lakás- és hivatali helyiségek céljaira kértek. A SZEB Gazdasági Hivatalánál azonnal intézkedett a villa rendbehozatalára. Ezt a kiadást vállalta saját tárcája terhére, és az építkezést nyomban meg is kezd­ték. A követség hivatali helyiségeinek elhelyezésére a Grescham palotában lévő Touring Club rendelkezésére bocsátását kérte. Biztonsági okból azonban ez nem felelt meg, s aztán bejelentették, hogy különálló épületire], vagy teljesen elkülö­níthető lakrészre van szükségük. Akkor a Jóvátételi Hivatalnál lépett közbe. Mintegy 30 épületet választottak ki, s végül egy épületben megállapodtak, amelynek helyrehozatala folyamatban van. 22 Ez a historikuma annak, amiért oly súlyos vádak érték. Nem csak a személyes vádaknak a kérdése ez, hanem a felelős miniszter tekintélyének ilyen nagymérvű aláásása legsúlyosabban ve­szélyezteti külföld előtt Magyarország helyzetét. Zavartalan és felelősségteljes munkát nem tud végezni olyan minisztériumban, amelyben saját tisztviselői adnak hamis híreket különböző adatokkal, így alaptalan és helytelen hírek kerülnek ki a sajtóba. Ezeknek a támadásoknak nem csak személyi, de politi­kai tendenciájuk is van. Nem tudja megérteni ezt a támadást. A Szociáldemok­rata Párt lapja azt az álláspontot fejtette ki, hogy a trianoni státus quo megvédéséről van szó. Ez esetben a békeelőkészítés politikai részében ő nem sok felelősséget lát. Megtámadták a státus quot is. Végül a harmadik, amit fel akar sorolni az, hogy nagyon jól tudja a minisztertanács s láthatja az előadot­takból is, hogy a szuverenitása korlátozott. Eddig néma hallgatással fedezetet nyújtott, de ezentúl csak úgy hajlandó, ha a koalíció is vállalja ezt a fedezetet. Kár úgy beállítani a dolgot, mintha egyedül csak ő lenne a dolgokért felelős, amikor nagyon jól kell tájékozódva lennie a Szociáldemokrata Pártnak is a helyzetről. Ilyen körülmények között nem hajlandó tovább vállalni a koalíciót. Ezen nagyon súlyos vádak ismertetése után felkéri a minisztertanácsot, hogy adjon felhatalmazást a nevezett lap elleni törvényes eljárásra, vagy szerezzen elégtételt neki, mert ellenkező esetben a legmesszebbmenő következtetéseket volna kénytelen levonni. [Bárányos] Közellátásügyi miniszter: Az tény, hogy a békeelőkészítésről a tárgyalások megkezdése előtt tárgyalni kellene. november 15-ei ülésén Vorosilov marsall bejelentette, hogy De Gaulle Giraud-ot hivatalosan akkreditálta magyarországi követnek. SZEB jegyzőkönyvei 87., 108.pp. Róbert Faureről nincsenek további ismereteink. Oszokin, B. P. szovjet diplomata, 1945 után Puskin követnek, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság politikai tanácsadójának helyettese, majd a budapesti szovjet követség tanácsosa. 22 A Grescham-palota Budapesten, az V. kerületben a Roosevelt tér 4-6. alatt áll. A francia követségnek Budapesten a II. kerületben a Fő utca 17. alatt volt épülete. 445

Next

/
Oldalképek
Tartalom