Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

13. 1946. március 29. Iparügyi miniszter [képviseletében Kelemen államtitkár]: Törvényes ren­delkezés alapján kiosztott földet elvenni nem lehet. [Nagy] Miniszterelnök: Tisztára csak ennél a végső terminusnál álljunk meg, amit be is fogunk tartani. Dr. Balogh István államtitkár: A kisbérlőkről is kell pár szót szólni. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: Benne lesz minden részletesen a törvény­javaslatban. 16 Ez csak a beszéd vázlata. [Nagy] Miniszterelnök: A minisztertanácsnak az volt a határozata, hogy a pa­rasztság gazdasági érdekeinek védelmére, az állam teherbíró képességéhez képest támogatjuk a szövetkezeti mozgalmat és megalkotjuk a szövetkezeti törvényt. [Rónai] Kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter: 1946. május 1-jéignem tudunk készen lenni a szövetkezeti törvénnyel, ezért a „megalkotni" szó he­lyett a „benyújtani" szót javasolja. 17 [Nagy] Miniszterelnök: A 4. pontban kifejezésre jutott, hogy el kell érni azt a színvonalat, ami lehetővé teszi a jóvátételi garanciát képező fokozást. Az 5. pontban elmondja, hogy a kormányzat gondoskodni fog a vasiparban, szénbá­nyában dolgozó munkások ellátásáról és a bérmunka jutalmazásáról, [sic!] 18 A II. fejezet 1. pontja beszámol az Anyag- és Arhivatal felállításáról és azokról a szempontokról, amelyek működését irányítani fogják. 19 Van egy nagyon fontos része a tervezetnek a közellátással kapcsolatban. Aratás után az új termés beszol­gáltatása és addigra már az árkiegyenlítődés is meg kell, hogy történjék. 20 16 A földhözjuttatottak telekkönyvezéssel való megerősítése — az országban e téren mutat­kozott jogbizonytalanság megszüntetése és a termelés fokozása érdekében — a baloldal állandó követelése volt. Végül a 191 000/1946. FM sz. rendelet (MK 1946. október 8.) és a 74 053/1946. LM. III. sz. rendelet (MK 1946. november 20.) intézkedett az ügyben. A földreform során nem kapott minden paraszt a megélhetéséhez elegendő mennyiségű földet. így kénytelenek lettek volna, mint korábban, a régi birtokosok földjeit bérbe venni. A törvények és rendeletek viszont nem intézkedtek erre vonatkozóan kielégítő módon. így nem a nagybirtok elosztásának, hanem újrafelosztásának a kérdésében kerültek egymással szembe most már a parasztok. E kérdés rendezése is a baloldal követelései közé tartozott. (MOL XIX-A-1-j 1946-XXIII-1996. Lásd részletesebben Donáth Ferenc: Demokratikus földrefom Magyarországon 1945-1947. Akadémiai Kiadó. 1969. 302-306. pp.) 17 A szövetkezeti törvényjavaslat előkészítéséről érdemben lásd a [41.] 124. sz. jegyzőkönyv 41. napirendi pontját és jegyzetét. 18 A vasipari és szénbányai munkások ellátásáról és a bérmunkások jutalmazásáról lásd a [34.] 117. sz. jegyzőkönyv 1., a [35.] 118. sz. jegyzőkönyv 1. és a [37.] 120. sz. jegyzőkönyv 1. napirendi pontját. A Gazdasági Főtanács sorozatban adott ki rendeleteket ezekben a hónapokban az ipari munkavállalók bérének fölemelése ügyében. 19 Az Anyag- és Arhivatal felállításáról lásd a [21.] 104. sz. jegyzőkönyv 39., valamint a [30.] 113. sz. jegyzőkönyv 3. napirendi pontját, illetve az 5740/1946. ME sz. rendeletet (MK 1946. május 28.), a 6470/1946. ME sz. rendeletet (MK 1946. június 6.), valamint a 6890/1946. ME sz. rendeletet (MK 1946. június 16.). 20 Lásd a [31.] 114. sz. jegyzőkönyv 36. és a [34.] 117. sz. jegyzőkönyv 32. napirendi pontját, valamint a 7120/1946. ME sz. rendeletet, MK 1946. június 25. 367

Next

/
Oldalképek
Tartalom