Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008
9. 1946. március 7. hozzájárul a bauxitbányák és olajforrások, továbbá — ugyancsak a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja szerint — az energiatelepek államosításához is. 3. Mivel a magyar nehézipar legfontosabb üzemei (a Weiss Manfréd üzemek, a Ganz-üzemek, a Rimamurányi üzemek) túlnyomórészt állami megrendelésre, a jóvátétel céljaira dolgoznak, a párt hozzájárul, hogy ezek az üzemek állami kezelésbe vétessenek. 4. Hozzájárul a párt a bankok ügyvitelének állami ellenőrzéséhez. 5. A párt az állami és közületi apparátus megfelelő mértékben való leépítését, s ez apparátusnak a demokráciával szemben álló elemektől való megtisztítását a maga részéről szükségesnek tartja: ezt a saját programjaként több ízben hangoztatja. A leépítés, illetve tisztogatás munkájának végrehajtására a párt a maga részéről a következő eljárási módot fogadja el: az elbocsátandók, illetve nyugdíjazandók listáját állítsa össze a Miniszterelnökség, az illetékes minisztérium és a szakszervezeti bizottság, illetve ilyen összeállítású bizottságok sorozata. A miniszterelnök minden olyan helyen és minden olyan közületnél, ahol a paraszti tömegek érdekelve vannak, a Parasztszövetség tagjaiból küldi ki a maga delegátusát. 6. A Független Kisgazdapárt 15 éves harcot folytatott a földreformért, a földreformban tehát 15 éves harcainak eredményét látja. Következik ebből, hogy a Független Kisgazdapárt első vonalban áll, hogy a végrehajtott földreformot mindenkivel szemben megvédje. Azokat a hibákat, amelyeket egyes, nem nagy számú helyeken, a földreformtörvény túllépésével elkövettek, a párt annak az elvnek keresztülvitelével akarja orvosolni, hogy a földhöz jutott szegényparasztság kapott földjében háborítatlanul megmaradhasson. A kiadandó rendeletnek tehát szabályoznia kell, hogy ahol 50 holdon felüli parasztbirtokból, vagy gyakorlati gazdától birtokot vettek el, ott a gyakorlati gazdálkodással foglalkozó ember települjön át eddigi birtoka mértékéig más területre. Ahol 50 holdon aluli parasztbirtokból történt elvétel, ott a juttatottak települjenek át megfelelő területre, vagy részesüljenek a helyszínen más juttatásban. Ezeknél az eseteknél a parasztbirtokok visszaadandók. Ha nem gyakorlati gazdálkodással foglalkozó egyénektől vétetett el a törvény határozatain túlmenően valamely birtok, vagy birtokrész, ezeknél az eseteknél nem természetben: tehát nem földben, teljes kártalanítás térítendő. Az új birtokosokat telekkönyvileg és minden más módon is a legsürgősebben biztosítani kell földjük birtokában, s minden segítséget haladéktalanul meg kell nekik adni gazdálkodásuk zavartalan vitele érdekében. 256