Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

9. 1946. március 7. eljárás indokolatlanul késlekedne. A gazdasági érdekek úgy kívánják, hogy minél gyorsabban tudjon dolgozni. Belügyminiszter [képviseletében Kiss államtitkár]: A 10. § (1) bekezdésé­nek szövegezését kéri a következőképpen módosítani: „elzárással büntetendő az a kereskedő, iparos, aki stb." A 10. § (5) bekezdését, tekintettel arra, hogy az nincs összefüggésben kihágási eljárással, külön kell szabályozni. 13 [Antall] Újjáépítési miniszter: Módosítja indítványát, figyelemmel arra, hogy a 3. § (3) bekezdésében a kereskedelmi és iparkamarák székhelyeit véle­ményező bizottságok javasolják, éppen ezért szükséges volna már itt a minisz­tertanácson is legalább ismerni azokat az irányelveket, amelyek a meg nem adás és megadás tekintetében a 4. és 6. §-okon kívüli kategóriáknál érvényesül­hetnek. [Rónai] Kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter: A végrehajtási utasítás­ban arról gondoskodni fog, hogy a véleményező bizottság álláspontját indokolni tartozik. Elsősorban a szakértelem kérdése jön szóba, másodsorban a jogosultság. [Bárányos] Közellátásügyi miniszter: Arra megy ki az egész, hogy a végre­hajtási rendeletet a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter mutassa be. [Rónai] Kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter: Hozzájárul a végrehaj­tási rendelet bemutatásához, de kéri, hogy minél gyorsabban jelenjék meg a rendelet, hogy akik így iparengedélyüket elvesztik, megfelelő elhelyezésben tudjanak részesülni és munkaerejüket az állam és a közület igénybe vehesse. A munkaerőgazdálkodás szempontjából is szükséges a rendelet sürgős kiadása. 14 Minisztertanács az előterjesztést elfogadta. [5]4 [Rónai] Kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter bejelenti, hogy a tízmil­lió USA dollár kölcsönnel kapcsolatban 9145/1946. szám alatt tett előterjeszté­sét — tekintettel arra, hogy a külügyminiszter már intézkedett e tárgyban — a tárgysorozatról leveszi. Minisztertanács a bejelentést tudomásul vette. 15 [615 [Gyöngyösi] Külügyminiszter bejelenti, hogy a békekonferenciával kapcso­latban gazdasági fődelegátus megbízatása tárgyában tett előterjesztését a napi­rendről leveszi. Minisztertanács a bejelentést tudomásul vette. 16 13 A 10. § (1) bekezdését illető észrevételnek helyt adtak, a 10. § (5) bekezdése viszont úgy jelent meg a kiadott szövegben, ahogy a rendelettervezetben is szerepelt. 14 A 3300/1946. ME sz. rendelet végrehajtása ügyében a 6600/1946. K.Sz.M. sz. rendelet (MK 1946. április 18.) intézkedett. Lásd a [15.] 98. sz. jegyzőkönyv 3. napirendi pontját. 15 A kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter előterjesztése nem található a jegyzőkönyv mellett. Lásd a jelen jegyzőkönyv 2. napirendi pontját. 16 Lásd a [8.] 91. sz. jegyzőkönyv 1. napirendi pontját és jegyzetét. 252

Next

/
Oldalképek
Tartalom