Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár VII. (1419–20) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 37. Budapest, 2001)

birtokukban levő ilyen okleveleket külön kezelték Introductoriae et statutoriae címmel/jelzettel. - Ritkaság számba ment az olyan eset, ha a bevezetésnek senki sem mondott ellent, de az iktatásnak igen. Ez bizonyára azért történt, mert az adott birtokjog és birtok megszerzésének nem volt jogi akadálya, a birtok kijelölt vagy tervezett határait azonban valamelyik szomszéd sérelmesnek találta. A XIX. század második felétől a XX. század végéig fokozatosan növekedett a középkori oklevelek magyar nyelvű kivonatainak/regesztáinak nyomtatásban való közzététele. Nem tudni, hogy mióta, de az introductio és a statutio egymást közvetlenül követő két jogi aktust összevontan úgy közvetítették magyarra, hogy a birtokost beiktatták. A hiba generációkon át öröklődött. E kötet szerkesztése során annyiban szakítottunk ezzel a hibás megoldással, hogy egyes esetekben a hibát ugyan javítottuk, de ezt minden esetben már nem tudtuk megtenni. A szerkesztési egyenetlenségért az olvasó szíves elnézését kérem. 6. Litíera adiudicatoria. Az oklevéltár eddigi köteteinek oklevélkivonatai az ítélet szót nem csak egy per lezárását jelentő esetben, hanem egyszerű, a per folyamán szükséges eljárás elrendelése esetére is alkalmazták. Hajnik Imre a per lezárását jelentő ítélet (sententia) esetében a végítélet kifejezést alkalmazza, de ez kikopott a közhasználatból, bár lehet, hogy nem is honosodott meg. Félreértések elkerülése végett a kötetben igyekeztünk az ítélet szót a pert lezáró oklevéltípus részére fenntartani és közbeeső eljárás esetén a bírói intézkedést találtuk megfe'előnek olyan esetekre, amikor a bíró nem jelölte meg az oklevél típusát (pl. iudicial, transmissionalis, prorogatoria). * Befejezésül meg kell említeni, hogy Hermann Zsuzsanna nem csak a III—VII. kötetek, hanem már a remélt VIII. kötet részére is készített alapszövegeket. Végül meg szeretném köszönni Engel Pálnak, a III—VII. kötetek kéziratairól írt lektori véleményeit, és azt is, hogy a kötetek munkálatai során felmerült problémák megoldásában segítséget nyújtott, Varga Jánosnak pedig azt, hogy mint sorozat-főszerkesztő a kéziratokat gondosan végigolvasva számtalan hibára, hiányosságra hívta fel a figyelmemet. Megköszönöm fiatal munkatársam, Tóth Norbert eredményes munkáját is, amely nélkül ez a kötet nem készülhetett volna el. Nem tudom úgy útjára bocsátani a mályuszi III. kötet utolsó kötetét, hogy Szent Györgyi Mária közreműködését ne emeljem ki és ily módon ne köszönjem meg. Budapest, 2000. december hó Borsa Iván