Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)

A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [7.] 187.1947. július 3.

[Mihályfi mb.] Külügyminiszter: A vagyondézsmakivetés Damokles kard­jaként függött állandóan felettük, mi tiltakoztunk is a vagyondézsma ellen. 57 Rákosi Mátyás államminiszter: Prágában megértik az aratás fontosságát, mert ez nekik is fontos. Ennélfogva a három hetet minden további nélkül keresztül lehet vinni. Tehát csak városi lakosságot lehet három héten keresztül áttelepíteni. Ezt elfogadják, de nem tartják be, mint a legtöbb ígéretüket. Ezért a kormánybiztos állapítsa meg, hogy hány földmívest küldenek át. [Hajdú] Áttelepítési kormánybiztos: Eddig 3500 családot, tehát 12 500 em­bert vettünk át. Ok nagyon kérik, hogy ne szakítsuk meg a népcserét, mert annak igen erélyes visszhangja lenne. Tehát ha három héten belül nem külde­nek át földmíveseket, akkor lehet folytatni az átvételt. - Fel kell vetni továbbá a költségeket. Nagyon rendes, hogy lementek 14 millióról 10 millióra, de vi­szont meg kell állapítania, hogy az utolsó hónapban kevesebb család is jött át, így a megtakarítás csak látszólagos. A csehszlovákok 70 000 kicserélendőről beszélnek. Ez szerinte igen nagy szám. Arról van szó, hogy egy minimum 64 milliós költség, ami az idei és a jövőesztendei büdzsénket terheli. Amennyiben folytatni akarják, kérnünk kell, hogy szüntessék be erre az időre a jóvátételt, vagy adjanak előleget a jóvátételre, vagy arra, ami a csere folytán a magyar kormány javára meg fog maradni. Különben mi ezt az önkéntes népcserét nem tudjuk folytatni. [Mihályfi mb.] Külügyminiszter: Ok ezt meg fogják érteni. Rákosi Mátyás államminiszter: Mikor ő felhívta a figyelmet arra, hogy igen sok a költség, azt válaszolták, hogy a magyar tisztviselők négyszeresét kapják az ottani fizetéseknek napidíjként. 58 [Hajdú] Áttelepítési kormánybiztos: O is furcsállta, amikor felemelték a napidíjat. O már meg is tette az intézkedéseket, hogy a megállapított díjaknak csak 60%-a fizethető ki. Rákosi Mátyás államminiszter: Ellenőriztetni kell a napidíjakat. [Hajdú] Áttelepítési kormánybiztos: Az ő kiküldötteik viszont itt kapják az ötszörösét az itteni fizetéseknek. Összesen 200 személygépkocsi van foglalkoz­tatva, mindegyikhez két sofőr. A kormánybiztosságról különben összesen csak 9 személy van kint. Van kint egy vagyonösszeíró bizottság, melynek tagjait ott alkalmazták, 3000 csehkorona a havi átlag fizetésük. Ilyen van 90 személy. A vagyonösszeírásoknál nem tudunk leépítéseket eszközölni. Egy nap alatt egy háromtagú bizottság két objektívumot tud összeírni. Pontosan kell megállapí­tani és felvenni azokat. Ezen most már nagyon nehéz lenne változtatni, mert a kataszteri tisztajövedelem szerint is kell összeírásokat eszközölni. 57 A csehszlovák vagyondézsma-rendeletnek az áttelepülő magyarok esetében való alkalma­zásáról volt szó. 58 Lásd a [6.] 186. sz. jegyzőkönyv 57. sz. jegyzetét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom