Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)

A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [15.] 195.1947. augusztus 8.

most kell előkészíteni nagy gyorsasággal a vetőmaggal való ellátás kérdését. Azok a gazdák, akiknek nem áll rendelkezésükre vetőmag, kellő időben meg kell hogy kapják, nehogy előálljon a múlt évi helyzet, hogy késett a vetőmagel­látás és ezért a vetés is megsínylette a bizonytalanságot. Nagyon sok gazdának búzakötvénye 1 van és így követelése van az állammal szemben, ezért el kell rendelni, hogy a búzakötvénnyel adót fizethessenek. Főleg az aszály és egyéb kárral sújtott gazdák. Itt is óvatosságra van szükség, mert semmiképpen sem okozhat ez más oldalon súlyos helyzetet. Az állam pénzügyeit is tekintetbe kell venni. Bízassék meg a pénzügy- és a földmívelésügyi miniszter, hogy erre vo­natkozóan egy elfogadható megoldást találjanak. [Dinnyés] Miniszterelnök: Tudomása van arról, hogy az illetékes tárcák ezzel a kérdéssel már foglalkoznak is, éppen a kérdésre vonatkozó javaslattal. [Bárányos] Földművelésügyi miniszter: Ezzel a kérdéssel most már 2 hete foglalkoznak. Ez látszólag egy igen súlyos javaslat, főleg a közellátás szempont­jából. Azért mondja, hogy látszólag, mert ott, ahol termés nincs, egész kétség­telen, hogy a gazdák beszolgáltatni nem tudnak és ez azzal jár, hogy a községek háztartását is súlyosan érinti, mert pénzben nem fizethet és terményt meg nem tud adni. Ilyen kényszerhelyzetben az a javaslata, hogy ezekre az aszály­sújtotta egyedekre nézve lehetővé váljék, hogy az adó 50%-át készpénzben azonnal fizethessék, mert ez mégis adóbevételt fog jelenteni és a másik 50%-ra nézve egyéb terményekben lehetővé váljék a természetbeni szolgáltatás. Min­derre nézve a következő Gazdasági Főtanács elé javaslatot fog terjeszteni a közellátásügyi miniszterrel egyetértésben. 2 Az a kérése, hogy ne csak a pén­zügy- és [a] földművelésügyi miniszter, hanem a közellátásügyi miniszter is vegyen részt a javaslat kitárgyalásában. Szakasits Árpád államminiszter: Ez helyes. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: Annak idején, amikor a földadó kérdését tárgyalták, több javaslatot terjesztett elő olyan irányban, hogy a vihar által okozott károkat is vegyék figyelembe az adó megállapításánál. Bizonyos megállapodás volt is, de a pénzügyminiszter kihozta a rendeletet és a végrehaj­1 A búza névértékű államadóssági kötelezvényeket a fegyverszüneti egyezmény alapján magánosoktól igénybe vett termények, termékek és állatok ellenértékének kiegyenlítése céljából a 6620/1946. ME sz. rendelet (MK 1946. július 12.) alapján bocsátották ki. A kötvényeket a termény stb. átvételekor, illetve beszolgáltatásakor kézhez vett elismervények ellenében a községi elöljáróságok szolgáltatták ki. A kötvények beváltását 1948. december 31-éig helyezte kilátásba a rendelet, de lehetséges volt ezek felhasználása már korábban is pl. földadó-hátralék kiegyenlítésé­re. (4520/1947. ME sz. rendelet, MKRT 1947. április 13.) 2 Nincs nyoma annak, hogy ilyen javaslatot a Gazdasági Főtanács tárgyalt volna. A földbir­tok termésében elemi csapások által okozott rendkívüli károk címén a földadó elengedéséről és földadó leszállításáról már a 7450/1947. ME sz. rendelet (MKRT 1947. június 17.) intézkedett. E rendelet nyomán adta ki a pénzügyminiszter az 1947. évben tartós szárazság (aszály) következté­ben károsult szántóterületek földadójának leszállításáról szóló 166 200/1947. VIII. PM sz. rende­letét, MKRT 1947. augusztus 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom